Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
HORVÁTH Sándor: Falusiból városi, parasztból városlakó
vános megszégyenítésében és a fizikai fájdalom okozásában merült ki. A városszerte „Tapi"-ként emlegetett tanácselnök több ülésen is leszögezte: az ittas egyéneket a rendőröknek be kell kísérni, gyomormosást kell náluk alkalmazni, majd nevüket le kell közölni a helyi újságban. 24 A részegekkel szembeni eljárásra utasításokban burkoltan benne volt, hogy a rendőröknek megengedtek velük szemben a fizikai bántalmazás. Több rendőrségi beszámoló is felvetette, hogy a helyi lakosok és a rendőrök közötti verekedésre azért került sor, mert a rendőrök túlságosan durván léptek fel a viszonylag egyszerűen kezelhető helyzetekben. 25 Az 1959 első felében Sztálinvárosban kirótt közrend és közbiztonság elleni szabálysértések 90%a részegségre vezethető vissza a rendőrségi jelentés szerint, ami jelzi, hogy a kocsmák törzsközönségét a tanácsi intézkedések nemhogy „jó" útra terelték volna, hanem tovább stigmatizálták. 26 A sztálinvárosi kocsmák körül kialakult szubkultúrák az egyes kocsmák törzsközönsége által is különböztek. A városban lezajlott kanalizációs folyamatok következtében a italboltok, büfék, presszók más-más közönséget vonzottak, ezáltal a városlakók fejében más-más kép alakult ki róluk. Az óvárosi „Dúlás", vagy a radari 102-es a köztudatban „falusias" kocsmaként élt, a Technikum negyedben működő Kohász italbolt, vagy az L épületek mellett álló „gomba" „prolik" találkozóhelyének számított, ezzel szemben az Irodaházban lévő „Sport Club", vagy az Arany Csillag Szálloda „Espresso"-jának közönségét helyi viszonylatok közt „városi, úri" közönségnek tartották. De a kocsmák közötti „szegregáció" mégsem foglalható egységes értelmezési keretbe. Az Arany Csillag Szálloda Népbüféjét majdnem minden réteg látogatta, akárcsak a Béke Éttermet. Ugyanaz a személy, aki a „Kohász" törzsközönségéhez tartozott, ünnepi alkalomkor betérhetett valami elegánsabb helyre. Ennek ellenére a Késdobáló és az Arany Csillag helyi viszonylatok között két teljesen eltérő életformát szimbolizált. A jampec az ötvenes években tipikus városi figurának számított, aki a köztudat szerint általában „munkásfiú" volt. A „jampec-szellem" munkásfiatalokhoz kötése nem véletlen, hiszen valóban a városokban, a munkáskerületekben jött létre a legtöbb fiatalkorú banda. A munkásfiatalok nagy része az iskolai évektől kezdve először kortársbandák, majd a kamaszkor után általában lakóhelyi bandák tagja lett. Ez a bandatagság eltarthatott egészen 30 éves korig is. Minden bandának megvolt a kedvenc találkozási helye. A bandákat a külvilág is a legfőbb találkozási helyük alapján azonosította, ami általában egy utca, utcasarok vagy egy tér volt. A bandatagok idősebb korba lépve találkozhattak egy kocsmában vagy szórakozóhelyen (például kultúrházban) is. Sztálinvárosban is külön beszélhetünk délivárosi, technikumi vagy L épületek környéki fiatalok bandáiról. Az iménti területek főleg 24. FML. XXIII / 502. 11. d. 1956. július 26. 25. Uo. A közbiztonság helyzetének megvizsgálása. „A részegek... kitiltását az utóbbi időben fokozottabb mértékben alkalmazzuk." A jelentés ezen kívül kiemeli: „Nemegyszer maguk a rendőr elvtársak provokálnak ki botrányokat, hatóság elleni erőszakot." 26. FML. XXIII / 502. 16. d. 1959. augusztus 14.
