Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
GILYÉN Nándor: A magyar népi építészet változása (integrálódás) a 20. században
A korszak elejére jellemző, bár korántsem általános az új „szocialista" falvak építése. Ezek központi tervezéssel létesültek, a volt gazdasági cselédek számára. Jellemző, hogy a házak többsége egyszobás, fürdőszobával, tornáccal. Ez utóbbit a lakók gyakran beüvegezték, a víz hiányában használhatatlan fürdőszobát (mosdófülkét) pedig megszüntették, így bővítve a konyhát. Jellemző, hogy sok házban utólag kívülfűtős kemencét is építettek. Ezek a kutatások azt mutatják, hogy az előző szakasz jellemzői is tovább élnek, a központi irányítás, tervezés ellenére. 22 Az 1970-től tartó negyedik szakasz Ez a szakasz napjainkban is tart, és végének egyelőre nem látjuk jelét. Alapvető jellemzője a hagyományos népi építészet teljes elhalása, az igények és a lehetőségek nagymértékű növekedésével párosulva. A kort a gazdasági lehetőségek viszonylagos javulása, az általános politikai enyhülés („puha diktatúra"), vidéken a termelőszövetkezet mellett engedélyezett „háztáji gazdaság", majd 1990-től a piacgazdaság újraéledése jellemzi. Az építőanyagok, előregyártott szerkezetek választéka sokszorosára bővült (az előző szakaszban legfeljebb falazóblokkokat, előregyártott vasbeton gerendákat lehetett kapni az építőanyag-telepeken). Ezzel párhuzamosan a hagyományos építőanyagok, például a föld használata gyakorlatilag megszűnik. 1971 és 1975 között a községekben még az új házak 15,6%-a épült földfallal, 1976—80-ig pedig már csak 2,3%-a, 1981-85-ig mindössze 0,4%-a, tehát a földfalak építése mintegy 10 év alatt gyakorlatilag megszűnt. 23 Az igények és a lehetőségek bővülésére jellemző, hogy már a korszak elején megjelenik a népi építészetben addig ismeretlen többszintes ház. Eleinte az alsó szint még csak gazdasági helyiségeket, garázst, műhelyt stb. magába foglaló alagsor, de hamarosan megjelenik a második lakószint is, bár leginkább csak tetőtér-beépítés formájában. Ezek a nagyméretű, sok helyiséget tartalmazó házak már semmiben sem különböznek városi előképeiktől, sem szerkezetileg, sem komfortban, sem formában, és az elterjedés időbeli különbsége is elhanyagolható az egész Kárpát-medencében (8. kép). 24 Hozzájárul ehhez, hogy az építési hatóság most már szigorúan megköveteli a szakképzett tervező közreműködését. Ha a városi építkezésektől való eltéréseket vizsgáljuk, legfeljebb a kivitelezés szakszerűségében lehet némi különbséget felfedezni (ami azonban nem lényegesen nagyobb a városokon belül is tapasztalhatónál). 22. BAKÓ Ferenc 1953.; SZOLNOKY Lajos 1953. 23. A Lakásstatisztikai Évkönyv 1986. 18.; Érdekességként: 1971 és 1975 között még Budapesten is Pest külső kerületeiben - 124 földfalú ház épült (0,16 %), 1976 és 1980 között pedig már csak kettő. Nem biztos azonban, hogy ez egyértelműen pozitív fejlődés! (Ld. a 10. jegyzetet.) 24. Az igények sokszor meg is haladják a gazdasági lehetőségeket, mint azt például éppen Erdélyben általában tapasztalhatjuk.
