Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

GILYÉN Nándor: A magyar népi építészet változása (integrálódás) a 20. században

anoni országcsonkítás, a munkaképes férfilakosság veszteségei, a világgazdasági válság okoznak gondot. Ennek ellenére, az általános fejlődés adta lehetőségek és az igények növekedése folytán terjed a tartós építőanyagok és a még mindig túlnyomó többségben épülő földfalak szilárd alapozása (2. kép). A tűzbiztos tetőfedő anyagok már általánossá válnak, a régi tetőket is átépítik. 1900-ban például még csak a tetők 37,8%-a készült tűzbiztos anyagból, 1949-ben már 80%-a. A komfort viszont a falusi házakban még ebben a szakaszban is szinte teljesen ismeretlen. 1949-ben is a falusi házak mindössze kb. 1%-ában van vezetékes víz (2,5%-ában viszont van fürdőszoba), sőt a saját telken levő kút sem általános. Az 1930. évi népszámlálás szerint a lakóházak 16,3%-ához nem tartozik még árnyékszék sem(l), ez az arány 1941-re 7,1%-ra csökken. Egyedül a villanyáram bevezetésében mutatkozik számottevő fejlődés. Azt látjuk tehát, hogy az integrálódás folyamata ebben a szakaszban sem gyorsul lényeges mértékben (2., 5. kép). Az építkezések minőségének romlását valószínűleg a megnövekedett igényeknek nem megfelelő gazdasági lehetőségek és a kézműipar ez időben kezdődő általános hanyatlása okozza. Az esztétikai érték csökkenését a korábbi gazdag párkánytagozatok, nyíláskeretek leegyszerűsödése vagy elhagyása jelzi (3. kép), amihez a szakasz második felében a gazdasági nehézségeken kívül valószínűleg a városokban elterjedő „Bauhaus" stílus egyszerűsítési törekvése, a kőművesek szakmai tudásának csökkenése is hozzájárult. A fenti okok miatt a népi építészetben ekkor megjelenő szecessziónak kevés az értékes emléke (4. kép). Folytatódik az alaprajz bővülése, egyre gyakoribbá válik a sorházas vagy laza sorházas beépítés (3. kép), de a házak zöme még a hagyományos egysoros alaprajzzal épül. Új házban hagyományos tüzelőberendezés alig készül már (leginkább az Alföldön kívülfűtős kemence, amely a peremvidékeken még tovább is terjed), rakott takaréktűzhely is már inkább csak a szegényeknél. A sípkémény ebben a szakaszban válik általánossá. A legszegényebb rétegek kivételével gyakori már a két szobás lakás (5. kép). A korszak végén, a földosztás után, sok néhány holdas, addig nincstelen „újgazda" elsősorban presztízs-szempontok által motiváltan, új házat épít. Az országosan és egyénileg is rossz gazdasági helyzet következtében ezek tovább fokozzák a minőség általános hanyatlását. Az 1950-től 1970-ig tartó harmadik szakasz Ebben az időben kezdődik az integrálódás intenzív szakasza, több tényezőnek is köszönhetően. Európában ez az ipari fejlődés, a gazdaság virágzásának ideje. Hazánkban a politikai rendszer konzerválja ugyan a gazdasági nehézségeket, de az erőltetett iparosítással, a szegényebb rétegek bizonyos fokú kedvezményezésével hozzájárul az integrálódás folyamatához. A nagymértékű iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása a mobilitás ad-