Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

NOVÁK László: Az alföldi települések struktúraváltozásai a 17-20. században

Jóllehet, sok település újranépesedett (például Alberti, Irsa, Abony, Pilis, Ócsa, Alpár, Monor, Gyón, Hajós stb.), a többség pusztán maradt, s egykori lakóit egyegy központi szerepkörű település togadta be. Kiemelkedő e vonatkozásban Békés, Csongrád megye, ahol a puszták révén óriás határú települések fejlődtek ki. A legnagyobb pusztákból álló település, Hódmezővásárhely a Károlyi grófi család birtokaként alakult ki.

14 A nagy határú települések, mezővárosok, szabadkirályi városok (például Debrecen) települési struktúrája sajátosan alakult, megőrződött, illetve újraéledt a határbeli üzemközpontrendszer esetükben. Az államhatalom szükségesnek tartotta egyrészt a szállások, tanyák felszámolását, másrészt a korszerűnek ítélt, intenzívebb nyomásos, kalkaturás földművelő gazdálkodás gyakorlatának bevezetését,

15 az urbárium végrehajtásának eredményeként. Kialakult a jobbágytelek-szervezet végleges formája. Ennek megfelelően egy 1 telkes jobbágy 1 hold (2 pozsonyi mérő) nagyságú házas telket kapott a belsőségen, s hozzá a határban első minőségi osztályú földterületen 24 hold szántóföldet és 8-10 embervágó (hold) kaszáló rétet (a legelő közös használatban maradt, még ott is, ahol a földesúr majorsági gazdálkodásra rendezkedett be, tehát helyben lakott vagy intézője, ispánja által képviseltette magát helyben). A kis határú helységekben a szántóföldet rendszerint három nyomásban mérték ki, és nyomáskényszerben, ugarolórendszerben művelték. Mivel a kis határterület nem tette lehetővé a településrendszer funkcionális tagolódását, szükségszerű volt a belsőség megosztódása házas portára és gazdasági kertre. A nagy határú helységekben ez az alapséma módosuláson ment keresztül, szükségessé vált a korábban kialakult szállásrendszer megőrzése, illetve újraélesztése az újjátelepített helységekben is.

16 A Duna-Tisza köze nagy mezővárosaiban a mezeikert-szállásrendszer nem csupán a kiváltságos kiskun mezővárosokban (Halas, Kecskemét, Nagykőrös), de a földesúri fennhatóság alatt álló helységekben is megmaradt. A határbeli üzemhelyek állandóan lakottá válva a 18. század végétől tanyává, tartozéktelepüléssé váltak, és szorosan kötődtek a mezőváros központjához. Itt nem alakult ki a kötött, nyomásos földművelési rendszer. Cegléd is hasonló struktúrával rendelkezett, azonban a földesuraság (a Clarissák örökébe lévő vallásalapítványi uradalom) kísérletet tett a határ három nyomásra történő osztására. E törekvés kudarccal járt, jóllehet mintegy 500 szállást elpusztítottak az 1780-as években. A központtól való nagy távolság kizárta a három nyomást, vetésforgás működésének lehetőségét. Ezért, a határrendezés során a szállásrendszer megőrzésére került sor, míg a fertályos és félfertályos (1/4, 1/8 telkes) jobbágyok kis földbirtokukat a város feletti Fertályos földeken kapták meg három nyomásban mérve. Cegléd központjának kétbeltelkűsége is megmaradt azzal a változással, hogy elvben 14. NÓVÁK László 1995. 135-142. 15. E rendszer hirdetője volt TESSEDIK Sámuel is. TESCHEDIK Sámuel 1786. 16. NÓVÁK László 1995. 158-168.