Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
NOVÁK László: Az alföldi települések struktúraváltozásai a 17-20. században
Az Alföld településállományában jelentős változás a 18. században következett be. Ebben közrejátszott az 1241. évi tatárdúlás is, azonban Európa-szerte tendencia volt a depopuláció, a települések pusztulása. A 13-14. században sorra elpusztultak a kisebb helységek, a jobb helyi és helyzeti energiákkal rendelkező települések pedig megerősödtek, életképesek maradtak." Az oklevelek mellett a régészeti ásatások szolgálnak dokumentációval a középkori települések létezésére vonatkozóan. 5 Példaként csupán Nagykőröst említjük, melynek jelenlegi határán (mintegy 60 000 kat. hold) hét templomos falu létezett (Pátegyház, Pegház, Péntekház, Földegyház, Tategyház, Temegház, Zeregház), és több templomnélküli telep is volt (Tölgy). 6 A tágas határok kialakulásában a birtokjog és a birtokviszonyok is szerepet játszottak. Nagykőrös a Bor-Kalán honfoglaló nemzetség birtokához tartozott, hasonlóan az elpusztult helységekhez, s ílymódon ötvöződött egységes határrá területük. A határ bővülése a mezőgazdálkodás intenzitásának növekedésével járt együtt. A legfőbb termelőeszköz, a föld az anyagi javak nagyobb arányú termelését tette lehetővé, s ez hatott a településfejlődésre is. Ebben az időszakban alakultak ki a falvak mellett a nagy határral rendelkező mezővárosok. A 16. század második felében jelentős változáson ment keresztül a települési struktúra. Buda 1541-ben történt török kézre kerülésével az Alföld területének döntő többsége az oszmán birodalom része lett. A nagy hadjáratok pusztulást hoztak a falvakra. Különösen a tizenöt éves háború idején (1591-1606) kényszerült a népesség menekülésre, biztonságosabb helyre. Váctól Titelig vált pusztává a Duna-Tisza köze, valamint a Tiszántúl számottevő része. A Nagyvárad 1660-ban, - a Szejdi-járás következtében - történt elestét követő török hadjárat szintén végigpusztította az Alföldet, úgyszintén a Kisalföldet (Érsekújvár 1663-ban esett el). Az elnéptelenedett falvak határa, a puszták (praedium) egy-egy nagy mezőváros kezelésébe, részben tulajdonába is kerültek. A Duna-Tisza közét Kecskemét és Nagykőrös mezővárosok birtokolták. Mindkét mezőváros - hasonlóan Jászberényhez, Mezőtúrhoz, Kiskunhalashoz - hász város lévén, a török szultán kincstári birtoka, s ennek következtében különleges jogállásnak örvendhetett. A törökök nem szállták meg, viszont adókkal terhelték. A viszonylagos szabadság kedvező volt számukra: „keresztyén földről édesgetéssel" befogadhattak idegeneket, ami a lélekszám növekedését idézte elő. A korábban kialakult tágas határhoz külső határ, puszták tartoztak. A mezővárosok mind a magyar, mind pedig a török földesuraktól bérelték az elpusztult helységek határát. Nagykőrös 1641-1642-ben Pótharaszt pusztát meg is vásárolta a magyar földbirtokosától. 7 A bérelt külső határt, pusztát a mezővárosok állattartásra használták. Nagyobb tömegű hízómarhát, lovat, juhot tarthattak ott, mely jószágállományt távoli - külföldi - piacokon értékesítettek. A cívis gazdatársadalom vagyonosodásának fő forrását alkotta a jószágtartás. 4. GYÖRFFY György 1987. 5. Lásd MÓDY György 1989.; TARI Edit 2000. 6. NÓVÁK László 1978. 12. 7. NÓVÁK László 1994.
