Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KÓSA László: Múlt, jelen, jövő
lentkeznek, hanem az ismeretek (információk) hatalmas arányú, az emberi áttekintő, összefüggéseket fölismerő képességet meg-meghaladó gyarapodásában, s talán abban, hogy emiatt a földolgozás igényét a technika sem mindig tudja kellően követni. A tudományos vizsgálat súlypontja a belátható jövőben valószínűleg eltolódik a szűkebb idő- és térhatároltságú, aprólékos részletességre törekvő mikrokutatások irányába. Nem közömbös, hogy azonosan vagy rokonságban azzal a tudományos irányzattal, amit a nyugat-európai történetírás mindennapok történetének, mikrohistóriának, történeti antropológiának nevez, a magyar néprajz tetemesen sok tapasztalatot, szempontot, ismeretet halmozott föl. Ez az, ami ismételten megerősít, hogy ne tartsak munkaterületem, a történeti kutatások visszaesésétől, sőt inkább bővülését, mélyülését várjam. Sokkal inkább ki kellene használnunk ezt a tartalékot, mint eddig tettük. Ugyanakkor reméljük, újabb, nagy ívű, lehetőleg az eddigiektől eltérő szempontú és új eredményeket hozó összegzések elkészülését is, melyek szakterületünkön a makrokutatásoknak megfelelő jellemző megtestesülései. Különben ezek a tendenciák napjainkban általában jellemzik a tudományfejlődést. Kizárólagosan a logikai és nem a fontossági sorrendből következően utolsósorban, mert perspektívája miatt a dolog az előadás végére kívánkozik, érdemes a jövőnek egy konkrét nemzedéki metszetben is figyelmet szentelni. Okos kezdeményezés volt a legutóbbi évtizedben a fiatal néprajzkutatók konferenciasorozata. A megjelent kötetek tartalmából alighanem megközelítően jól lehet következtetni, milyen lesz tizenöt-húsz év múlva a magyar néprajz, amikor a ma pályakezdő kollégák képezik a derékhadat. És most ne arra gondoljunk, hogy a közölt dolgozatok között akadnak átgondolatlanok, sikerületlenek, hanem a szándékra és a teljesítmény összességére! Legfiatalabb kollégáink művei az érdeklődés folyamatosságának olyan széles perspektíváját és rugalmasságát tükrözik, hogy közelesen aligha lesz szükség intézményeink névtábláinak átfestésére, mint a tágabb európai régióban a közelmúltban nem egy esetben történt. Többször jellemeztem a mai néprajztudományt összetettnek és eredményesnek. Bízom benne, hogy amikor talán negyedszázad múltán az akkori kollégák úgy emlékeznek az ezredforduló állapotára, mint mi most a korábbi időszakokra, föltehetően a mainál még több rétegű, sokoldalúbb, gazdagabb tudású szakterület képviselőiként teszik. A remélhetően pontosabb információáramlásnak köszönhetően bizonyára többet tudnak majd mondani a kortársi viszonyokról, mint jelenleg mi. Előadásomat azzal kezdtem, hogy az IDŐ sajátos fogalma az emberi civilizáció műve. Önmagában egy századforduló vagy ezredforduló éve olyan, mint egy másik év, különleges tartalmát azoktól az emberektől nyeri, akik különleges tartalmakat tulajdonítanak vagy adnak neki. Az élmény kivételes hangulata és az érzelmek fölfokozódása nem szorul magyarázatra. Az értelem azonban nem elégedhet meg ennyivel, kihasználja az alkalmat számvetésre, megidézi az elődöket, mérlegre teszi az örökséget és a jelen állapotot, próbálja fürkészni a jövőt, vagy legalább józan előrelátással az irányt és a feladatokat kitapintani. Vándorgyűlésünket ezzel a hármas céllal hirdettük meg. Távol áll tőlem, hogy korunk divatja szerint az üzleti élet fogalomrendszerét használjam a tudományban, és meghajoljak a hatékonyság, a gazdaságosság, a
