Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KÓSA László: Múlt, jelen, jövő
Tudományszakunk természetes feladata az értékek őrzése és újabbakkal gyarapítása. Ebbe nyilvánvalóan beletartoznak mind az ismeretek és gondolatfölvetések, mind a dokumentáció (muzeális és archivális anyag). Az utóbbival egyszerűbb a helyzet, mert inkább várható róla közmegegyezés, mint az előbbiekkel kapcsolatban. Mindenkor magától értetődően vita tárgya a múltból örökölt eredmények értékelése. Előadásom első felében éppen ezért próbáltam a többféle ellentétes következtetés, módszer és szemlélet idézése közben a néprajz múltjából olyan értékekre rámutatni, amelyek elvonatkoztathatok lévén történelmi környezetüktől, korszakokon áthúzódva működőképesek maradhattak. Ezért utaltam a nagy európai szellemi és tudománytörténeti áramlatok termékenyítő hatására, egyszersmind a befogadók önállóságára, sajátos alakító tevékenységére. Másfelől közelítve, ezért utaltam a mindenkori - akár nyelvi, akár tudományok közötti határokon átívelő - nyitottságra. Mindezeket megbecsülendő, változatlanul továbbviendő értékeknek tartom. A jövőbe tekintés az adósságok számbavételével kezdődik. Ezúttal nem a már méltatott nagy összegzések teljes befejezésére gondolok, világos, hogy ezek semmiként nem maradhatnak csonkán, hanem néhány történelmi adósságunkra. Rámutatásnak azonban csak akkor van értelme, ha összefüggően mindjárt új feladatokat is számba veszünk. Egyetértek azokkal, akik sürgetik a parasztság története utolsó szakaszának tárgyilagos vizsgálatát. Súlyos ellentmondás oly keveset tudni, mint amit a magyar néprajz rögzített annak a társadalmi osztálynak a fölbomlásáról, amelynek kultúrája a közelmúlt évtizedekben első számú tárgya volt. Csupán részben ment föl bennünket a korabeli tilalom, az, hogy politikai vonatkozásai miatt nem volt ajánlatos a témakörrel foglalkozni, s ma már semmiféle mentség nincs a kutatás elodázására. Bizonyos, hogy akár megéltük, akár nem, bőven hallottunk a megaláztatások, nélkülözések, nagy átalakulások éveiről, ám nem került elő senki íróasztalfiókjából ezek néprajzi szempontú megörökítése. Örvendetes esemény a kézikönyv frissen megjelent VIII. kötetének önálló fejezete, „A falusi társadalom a szocializmus időszakában" címmel, ez az első nagy összegzés a témakörről. A feladat paradoxona, hogy ma már szinte ugyanazzal a történeti módszerrel lehet elvégezni, amivel a korábbi múltat kutattuk és kutatjuk, holott a maga idejében, mint jelenvizsgálat alighanem más megközelítést igényelt volna, és az eredmények is árnyaltabbak lennének. Hasonló a helyzete a munkás- és városnéprajznak is, hogy viszszautaljak az elmúló század közepének egyáltalán nem problémátlan, de talán legtalálóbb, meg nem valósult kezdeményezéseire. Ne engedjük át a jól ismert terepet más tudományszakoknak! Még nem késtünk el. A szovjet típusú szocializmus bukásával egészen ritkán adódó helyzet állt elő, egy világtörténelmi léptékű fordulat és következményei kutatásának lehetősége nyílt meg. Nekünk azonban merőben más a helyzetünk, mint az 1960-as, -70-es években a jelentőségében hasonló változáskor, a fogyasztóinak nevezett társadalom kialakulásakor volt az akkor több-kevesebb részben irányváltást végrehajtó nyugat- és észak-európai néprajznak. Részint azért, mert az akkori folyamatok mérsékelten bár, bennünket is érintettek, és már a múlthoz tartoznak, részint, mert ma más a világhelyzet. Nem vitatom a távoli párhuzamok és összefüggések létét,