Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

LUKÁCS László: A néprajzi látásmód az ezredfordulón

rajzi forradalom - a magyar néprajzkutatók, tárgyalkotó népművészek, népzenészek, néptáncosok, népdalénekesek, néprajzi fotósok, filmesek társadalmi mozgalma - az 1970-es években már nagykorúnak tűnő társadalmunkat arra figyelmeztette, hogy népi műveltségünk európai mércével mérve is jelentős értékeket hordoz. A magyar néprajz, mint nemzeti és európai tudomány, ezzel a küldetéstudattal ért el olyan eredményeket, hogy az 1980-as években már együtt emlegették a német nyelvterület és a skandináv országok igen fejlett néprajztudományával. Alapos terepmunka, múzeumi, levéltári és szakirodalmi kutatások eredményeként megszületett magyar és idegen nyelvű könyvek, tanulmányok sora hívta fel a figyelmet néprajztudományunk teljesítményeire. Évről évre gyarapodó múzeumi gyűjteményeink anyagából itthon és külföldön (Ausztriában, Németországban, Finnországban, Észtországban, Japánban) rendezett kiállítások, s a hozzájuk kapcsolódó katalógusok tanúskodnak néprajzi muzeológiánk fejlettségéről. Az egyéni és a csoportos gyűjtőutak, a néprajzi gyűjtőpályázatok, valamint a honismereti táborok eredményeként évente sok ezer oldallal gyarapodtak néprajzi adattáraink. Múzeumaink, egyetemeink, kutatóintézeteink gyakran rendeztek hazai és nemzetközi konferenciákat, s az elhangzott előadásokat magyar vagy idegen nyelvű kötetekben jelentették meg. Konferenciaköteteink egy-egy téma nélkülözhetetlen kézikönyvévé váltak. Mindehhez igen színvonalas tárgyalkotó népművészeti, népzenei és táncházmozgalom, néprajzi könyvkiadás, néprajzi film- és hanglemezgyártás kapcsolódott. A herderi népszellem megnyilvánulási formáit huszadik századunk végén a nemzeti kulturális örökség kifejezéssel foglaljuk össze. Munkánk célja az új ezredfordulón is: kulturális örökségünk értékeinek felmutatása, beépítése a magyar és az európai műveltségbe. Olyan anyagi, szellemi, erkölcsi értékekre gondolok, amelyek a néprajztudomány eszközeivel feltárhatók, bemutathatok. Ezredfordulónk számos területen kiszámíthatatlan végeredményhez vezető világában a nemzeti kulturális örökség értékei olyan szilárd alapnak látszanak, amelyre államokat lehet építeni. Olyan államokat, amelyek a második évezred utolsó évtizedében átrajzolták Közép-, Kelet-, Délkelet-Európa, a Baltikum és Közép-Ázsia térképét. Bizonyos kérdéseket, például az egy és oszthatatlan magyar nemzet létezésének hangsúlyozását, ezzel együtt az 1920-ban meghúzott határainkon kívül, a szomszéd országokban élő magyarok ügyét egyedül a néprajztudomány tartotta folyamatosan a felszínen. Három nagy vállalkozásunk: az ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikon, a kilenc mappába rendezett Magyar Néprajzi Atlasz és a nyolckötetes Magyar Néprajz kézikönyv az egész magyar nyelvterület népi műveltségét mutatta be. Bizonysága ez annak, hogy néprajztudományunk művelői nem veszítették el szakmai identitástudatukat, az egész magyar nyelvterület népi kultúrájában, s a szomszédos európai népekkel való sok évszázados kulturális kapcsolatokban, kölcsönhatásokban gondolkodtak, ma is ezt teszik. Munkánk nehézségét, az eredményekhez vezető út akadályait néhány egyszerű számadat, tény is bizonyítja. 1920 óta minden harmadik magyar Magyarország határain kívül, a szomszédos országokhoz került szülőföldjén, Nyugat-Európában