Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Miklósi-Sikes Csaba: A kalotaszegi falvak népi építészetéről

bik oldalával párhuzamosan futó talpgerendákhoz csatolt (ritkábban földbe ásott) oszlopok tartják. Az oszlopközök szabadok voltak, s az ide helyezett nagyobb ládákban (hambárokban) a gabonát, főleg a búzát, tárolták. Esetenként a tornác egyik vagy mindkét vége kamarának használt kis építménnyel van lezárva. Az újabb házaknál a tornácnak mellvédje deszkázott, a faoszlopok faragott felületei az építtető díszítőkedvét dicsérik. Ahol a ház magas alapokra épül vagy emeletes, a felvezető lépcső, a ház hosszú oldala közepén kiugró, fedett tornácrészbe vezet. Látni olyan megoldást is, ahol a feljáró a ház hosszú oldalára merőlegesen indul, majd a fal síkja előtt kettéválik, s öt-hat lépcsőfokot emelkedve, a felső szint két szobájának bejáratához vezet. Díszítések Az oromfalas-nyeregtetős házaknál úgy az alsó kis ereszkiképzést, mint a tetőzet csúcsának kontyolását lehagyták, míg az oromfal síkját túllépő fedélszerkezet gerendáit kis háromszöget formáló merevítőkkel fogták össze. A gerendák által bezárt közöket eleinte üresen hagyták vagy vékony léccsíkokkal tagolták, később ezeket a felületeket fából készített (fafűrésszel, a megadott minta szerint átvágott) díszítésekkel töltötték ki. Az oromfalak kizárólag deszkából készültek, melyre - hasonló eljárással - apró díszek, építési évszámok, az építtető nevének kezdőbetűi kerültek. Ez a megoldás eleinte praktikus célokat szolgált. Mivel ezek a házak kémény nélküliek voltak, a padlástérbe (hiúba) tóduló füst ezeken a kivágásokon át jutott a szabadba, ugyanakkor a kinti fény ezeken szűrődött be a padlás terébe. Az 1920-es években az oromfal utcára néző, háromszöget bezáró deszkafelületét már sűrű, szétnyílt pávafarok formájára emlékeztető, virágos és mértani díszítés borítja, mely a következő évtizedben fantasztikusan gazdag ornamentikát mutat. A házak ekkor már kéménnyel épültek, az oromfal deszkafelületeinek áttört díszítéseit, akár több rétegben is egymásra szegezett, deszkából kivágott díszítőelemek sokasága váltotta fel. A díszítések között megjelennek az alakos ábrázolások is (Magyarvalkón Ádám és Éva ábrázolás, Inaktelkén - „Bogaras"-ház). Bevett szokás volt, hogy az egyes falvak saját mintakönyvből dolgoztak, a házat építő legények ezeket a mintakönyveket egymásnak adva, egyazon motívumgyűjteményt használtak. A kalotaszegi ház leglátványosabb formai átalakulását az 1900 és 1930 között érte el. Lehet vitázni arról, hogy az ekkor formálódó ház újszerű megjelenése (tömege, szerkezete, dekorációi) mi módon, milyen mértékben kötődik a vidék régi hagyományaihoz, az viszont tény, hogy ebben az időszakban, az építkezés terén, talán egyetlen tájegység sem tudhat magáénak olyan látványos fejlődést, mint Kalotaszeg. Feloldhatatlan ellentmondás feszül a vidék közösségi és népi építészete között. Egyre másra épülnek a jellegtelen templomok, paplakok, iskolaépületek, ugyanakkor a lakóház építése terén a tájegység képes a saját útját járva, alig fél évszázad alatt, immár sokadszor megújulni, sajátosat alkotni. Az ellentmondás abban rejlik, hogy ugyanaz a közösség áll a vidék építészetének mindkét vonulata mögött. Kalotaszegen az utolsó hagyományos értékeket szem előtt tartó egyházi építkezés, az 1830-as években, Kőrös-