Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Miklósi-Sikes Csaba: A kalotaszegi falvak népi építészetéről

nok, templomhajó (csarnok), és oltár (szentély)

35 előírásainak (Gyalu, Kistenes, Bocs). Előbb az oltár egyenes záródású, majd poligonális kiképzést kapott, ahol az oltár a hatszög 2 oldalával záródott (Ferencbánya, Magyarsárd), gyakoribb azonban a 3-4 oldallal záródó típusok elterjedése, s ha ritkábban is, de megjelennek a félköríves záródások is. Később az oltárt a hajónál keskenyebbre építették, záródásuk lehet egyenes (Magyargyerővásárhely) vagy poligonális (Isztolna, Dank, Bánffydongó, Egerbegy stb.), míg a gesztrágyi templom esetében az oltár félköríves záródású. A fatemplom ekkorra már tornáccal is bővült, s a tartóoszlopok míves ácsmunkája mellett, már rendszeresen jelen voltak a különféle faragott ékességek is. A harang elhelyezése igényelte a tornyot, s így alakult ki a templomok tömeg-, és ritmusszerkezetének három jellegzetes alapeleme: a templomtér, a tornác és a torony.

36 A tornyot az előcsarnok fölé helyezik el, kivételt a szentpáli templom jelent, ahol a torony a tornác fölött magasodik. Kisfenesen a templom mellé önállóan álló haranglábat építettek, s tudjuk, hogy hasonló volt az egykori bocsi és keleceli egyházaké is. A torony magassága a templomtető másfélszerese, legtöbb, háromszorosa lehet. Gyerőffydongó, Bánffydongó, Egerbegy, Magyarvalkó, Dank, Nádas, Nagypetri és Gyerőfalva esetében a tornyon megjelenik a négy kis fiatorony is. A templomok fedésére a zsindelyt használták (az utóbbi években sajnos egyre gyakrabban látni új keletű pléhfedést), Gyalu esetében ki lehet mutatni, hogy a templom eredetileg szalmával volt fedve. A tornácot nem egy esetben utólag építik a templom mellé, általában ennek a bejárati oldala mentén fut végig. Ettől eltér Egerbegy, ahol két-, és Gyerőffydongó, ahol a tornác a templom három oldalát övezi. A belső dongaboltozatokat vászon borítja és gyakran az egész felületet a szentek és azok cselekedeteit ábrázoló festmények láthatók. Ellentétben a fatemplomok építőivel, a festők neve általában ismert. A küküllővári Gheorghe Zugravul Gyerőmonostoron (1763), az abrudbányai Silaghi Zugravul, a kolozsvári Andrással, Deritén (1773), a feleki Nistor Zugravul Gesztrágyon (1756) és Magyarlónán dolgozott (1795). Korának legismertebb festője a gyalui Dimitrie Ispas volt, akinek munkái tíz-tizenkét Kolozsvár környéki faluban megtalálhatók.

37 Tisztázásra vár Olaszteleki Sólyom Ignácz (sz. 1800-ban) kolozsvári festőasztalos szerepe, akit 1828-ban - a kor adatai szerint egyedülálló módón - Meregyóba hívtak, az ottani ortodox templomba szentképeket festeni. Eddigi ismereteink szerint Olaszteleki csak magyar és csak protestáns templomban dolgozott (például Körösfőn és Tűrében), ahol kizárólag növényi ornamentikát felvonultató szószékeket, karzatot és padelőket festett. Kérdés, hogy e sajátos megrendelői igényhez szokott mestert milyen okból hívták egy ortodox közösségbe, s miként tudott megfelelni az ortodox ikonográfia merőben újszerű elvárásainak. 35. Az ortodox templomok hármas tagolása a következő: pronaos - naos - absida. 36. SALVANU 1979. 258. 37. Magyarszentpál (1788), Egerbegy (1801 és 1818), Bánffydongó (1802), Hideghegy (1803), Gesztrágy (1806), Kisfenes (1807), Gyerőfalva (1809), Tóthfalu (1829) Nagypetri (1835), Kolozsbós (1835), Hidegszamos és Forgácskút, ez utóbbi két helyen munkásságának éve ismeretlen.