Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Miklósi-Sikes Csaba: A kalotaszegi falvak népi építészetéről

méretű fatemplom, melyet 1915-ig használtak, amikor az új templomot felszentelték. Türében 1754-ben már említik a „fából jelesen épült templomot, 1787-ben azt írják, hogy „az elromlott és tovább fenn nem állható sövény templom helyet" már építik a ma is álló téglaépületet. Ezek a fatemplomok általában ott épültek, ahol a katolikus egyház az 1700as évek elején elfoglalta a reformátusoktól az épületet, illetve azokban a falvakban, ahol szórványegyházak lévén, a gyülekezet erejéből nem tellett többre. Erdély bekebelezésével, a bécsi udvar által támogatott katolikus egyház igyekezett visszafoglalni a török időben protestánssá vált területek és javak egy részét. Ellentmondásos helyzet alakult ki Kalotaszegen, ahol már az 1500-as évek derekán áttértek a református hitre. Falvaiban, Jegenyét, Kisbácsot és Szászfenest; részben Magyarfenest, Kajántót, Szamosfalvát, Egerest kivéve, a magyar lakosság megmaradt protestáns hitében, ugyanakkor az erdélyi katolicizmus egyik jelentős központjának számító kolozsmonostori apátság, illetve az ide és Kolozsvárra (vissza)telepített jezsuiták megőrizték, illetve visszakapták korábbi kalotaszegi birtokaiknak többségét, ahol mindent megtettek a régi hit visszaállítása érdekében. A templomfoglalások - értelemszerűen - elsősorban ezekben a falvakban történtek meg, s késztették az ott lakó protestánsokat a fatemplomok építésére. Templomfoglalásra került sor Bogártelkén (1740), Györgyfalván (1748), Kajántón (1736), Kolozson (1735 k.), Magyarfenesen (1738), Szamosfalván (1727). Egeresről 1871ben azt jelentik, hogy csak a fél templom az övék, s a „Catolicus Possessorok akiké az egész helyiség, azt mondják...kezünk alatt nem hadják, henem meg építik magok számára". Bogártelkén és Egeresen az 1780-as években a protestánsok visszakapták javaikat, de a többi településen az 1700-as évek végén, hosszabbrövidebb időre, fatemplomokba kényszerültek az épület nélkül maradt gyülekezetek. Alsójára, Bábony, Türe, Magyarszentpál, Rőd, Pata, Korod, Kolozskara esetében, jobbára olyan szórványvidéki falvakról van szó, ahol a kicsiny gyülekezetek már ekkor a fennmaradásukért küszködtek. Közülük mindössze az első háromban él ma is kisszámú magyar közösség. Ezekről a faépítményekről hiteles leírásokkal alig rendelkezünk. A korabeli iratokból, s szűkszavú egyházi bejegyzésekből arra biztosan lehet következtetni, hogy a fából emelt oratóriumok, illetve templomok, egy-egy korabeli lakóháztól semmiben sem különböztek. Kolozskarán például éppenséggel a papi lakot alakították át gyülekezeti célra, s ahol új épületet emeltek, ott kizárólag helyi mesterek dolgoztak; falait - esetenként - kő alapokra helyezett talpfákra, paticsból, sövényből, boronából vagy gerendákból emelték, tetejét szalmával, zsindellyel fedték. Lebontása előtt DEBRECZENI László felmérte és lerajzolta a bábonyi templomot, ami mindenben a fentiekben felvázoltakhoz igazodott. Az egyházi élet normalizálódásával, illetve a kalotaszegi gyülekezetek anyagi helyzetének javulásával, ezeket a fatemplomokat szilárd építőanyagokból ( kőből, téglából) emelt épületekkel - jobbára igénytelen pallérmunkákkal - váltották fel. Egészen más a helyzet Kalotaszeg román lakossága által emelt fatemplomokkal, melyek szép számmal maradtak fenn napjainkig is. Egyházi életükről szóló legkorábbi adataink a 15. században bukkannak fel, majd a következő század-