Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Ozsváth Gábor Dániel: Malomépítészet Torockón a 18-19. században

Vízi szerkezetek Torockón Az apró patakok által felszabdalt magas hegyek és sziklák által határolt Torockói-medencében a természet erőinek hasznosítása is kézenfekvően adódott. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Torockón napjainkig több patakmalom őröl, amelyeket - feliratuk tanúsága szerint - a 18-19. században falubeli magyarok építettek. A közelmúltig működött egy vasverő is, amelyet - eredeti szerkezetét megtartva, a Nagyszebeni Falumúzeumba telepítettek át. Ma a malmokat - egy kivételével - román családok működtetik. Mindezek lehetőséget nyújtanak építészeti és technikatörténeti tanulmányozásukra egyaránt. A Torockón egykor működő vízi szerkezetek felkutatáshoz módszertanilag alapvetően két vonalon kezdtem hozzá. Először is felkerestem a még működő szerkezeteket; mai tulajdonosaikkal és más helybéliekkel mélyinterjúszerű beszélgetéseken feltártam az emlékezettel még elérhető történeti tényeket adatokat. Ezt követően átnéztem a fellelhető írásos dokumentumokat a családi levéltárakban és az egyház nyilvántartásában, valamint a témában megjelent publikációkat. Faggatva az írásos forrásokat arra a következtetésre jutottam, hogy míg minden részletesebb leírás megemlíti a torockói vasverőket, hámorokat, addig a malmokról vajmi kevés szó esik. Nézetem szerint ez a város gazdasági és társadalmi beállítódásából adódik. Történetileg ismert tény a Torockószentgyörgyön székelő Toroczkay-család, mint a város földesura, valamint a bányászcsaládok között fennálló hosszas perlekedés, amelyben a város lakói bizonyos kiváltságlevélre hivatkozva (melyről kiderült, hogy 18. századi hamisítvány) nem hajlandók elfogadni a földesúri igát. Ezen peranyagokban fontos hangsúlyt fektettek a bányászlét és a vasfeldolgozás elemeire, így a hámorokra, verőkre is, melyek a családok tulajdonát képezték. A Toroczkay-család igyekezett a vasbányákat is saját fennhatósága alá vonni. Egy, az 1785. esztendőben felvett hatósági jegyzőkönyv tanúsága szerint a földesúri családnak is volt verője:

5 „Mi kik taxát fizetünk, ...lovainkkal 2 nap hordunk vaskövet Ö Nsga verője számára". A malmok, mint az urasági regale részei, többnyire a Toroczkay-család birtokában állottak, és mint ilyenek, nem képezték peranyagok tárgyát. A földesúri malom létezésének máig fennmaradt bizonyítéka az az - egy régi kohó helyén épült -, 1752-ből datált, és máig működőképes formában megmaradt malom is, melynek faragott kőpadjára építője a következő szöveget véste:" CURAVIT EDIFICARI HANC MOLAM /EUSTRISSIMA DNA KLARA TOROTZKAI/ ANNO 1752 DIEBUS 9 BRIS /SUB/ INSTRUCTA PER MREM GREGORIUM KIS". Ez a malom a maga kategóriájában - mint felülcsapós kis, falusi patakmalom - a fellelhető szakirodalom alapján a legöregebb, pontosan datálható, máig működőképes malmunk a Kárpát-medencében. A városban egy BORBÉLY István által idézett, 1785-ből való hatósági jegyzék alapján az önellátáshoz szükséges számú malom szolgált:

6 „Malmok itten váro5. BORBÉLY István 1927. 110. 6. BORBÉLY István 1927. 121.