Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Balázs György-Vajkai Zsófia: Horizontális vízimalmok Erdélyben és Portugáliában (Egy nemzetközi project tanulságai)

8. kép. Őrlés a kanalasmalomban, Ógerlistye, 1997. Egyes kutatók szerint már a görögök, Kr. e. mintegy 300 évvel kezdték hasznosítani a vízenergiát gabona őrlésére, mások szerint csak a rómaiakig nyúlik viszsza a vízimalmok ismerete.

18 A vízerő felhasználása öntözésre ennél korábbi. Az öntözéses kultúrákban a folyóvíz által meghajtott vízikerék, lapátkerék szélére szerelt edények segítségével a meghajtó folyó vizét magasra lehetett emelni, s azt kis esésű csatornákon továbbítani az öntözés helyszíneire („Noria-kerék"). Ez a megoldás ismert a Távol-Keleten, valamint Afrika északi területein is. Ahol nem állt rendelkezésre vízenergia az öntözővíz kiemelésére, ott állatokkal forgatott szerkezetekkel, emberek hajtotta taposókerékkel emelték fel a vizet. A víz erejét használják fel a ványolókban is, ahol az erős vízsugár veri, tisztítja, s a ványolókád alakja miatt körbe is forgatja a belehelyezett anyagot, a gyapjúszőttest, a takarót, csergét. Bányákban is használtak vízikereket vízfelhúzásra illetve súly felhúzására, ha arra alkalmas vízfolyás volt a közelben. Nem ezek a nem túl bonyolult, inkább nagy erőkifejtést igénylő munkák, hanem - amint azt HAJNAL István megállapítja „a gabonaőrlés kicsiny mindennapi munkája indította el a fejlődés útján a vízerő-gépet... mert a társadalomnak valami sajátos strukturálódása folytán a legkülönbözőbb foglalatosságok végtelen 18. MORITZ , L. A. 1958.; HOLT, Richard 1988. 4-5., 118-122,