Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Olsefszky, Edmund: Tanulmány a Brassó megyei Kőhalom vidékéhez tartozó szász falvak revitalizációjához

2. kép. Kaca településrajza a 20, század közepén ságában az, hogy mindenik falunak sajáf, megkülönböztető billoga (Viebrandzeichen) volt - egy 1826-ban, Szebenben megjelent kiadványban már 233 szarvasmarhabillogot gyűjtöttek össze, Anélkül, hogy tovább részleteznénk a vidék gazdasági erőforrásait, amelyek által jellegzetes és értékes örökséget felmutató falvak jöttek létre, fontos kihangsúlyozni, hogy jelenleg a gazdasági és természeti erőforrások nincsenek kihasználva, mert hiányzik a fiatal, minőségi, helyhez kötődő, gazdálkodáshoz értő és a falvak életét szabályozó, szigorú elveket ismerő munkaerő, sajnos a hagyományos munkaszellem is megváltozott vagy kiveszett. Ez magyarázza a települések jelenlegi állapotát. Az általános helyzet felvázolása után a kacai példával - amely bizonyos megszorításokkal más településekre is érvényes - világítjuk meg a települések jellegét és urbanisztikai helyzetét. A Kaca körüli tájat kiegyensúlyozott, szelíd domborzat jellemzi, amelybe a település harmonikusan illeszkedik. A falu - fejlődése során - a táj és a mesterséges, épített környezet közötti összhangot teremtette meg, a természeti és az emberi kéz alkotta elemek között finomak az átmenetek. Az erődített, masszív falazatú és tornyú, mégis emberi léptékű evangélikus templom, valamint a könnyed vonalú, jellegzetesen 18. századi ortodox uralják a település tájba illeszkedő távlati képét.