Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Balassa M. Iván: Erdély népi építészete (Tudománytörténeti bevezető)

gyarországi kutatók által írt munka, BARABÁS Jenő, K. CSILLÉRY Klára (KALLÓS Zoltánnal), DANKÓ Imre, FÖLDES László, GÖNYEI Sándor, GUNDA Béla, HOFER Tamás, TÓTH János a nem hosszú névsor, akik önálló tanulmányban, vagy általánosabb feldolgozás részeként erdélyi népi építészeti adatokat közöltek vagy értékeltek. Az 1980-as évek elején még megjelent néhány népi építészeti munka, Kós Károly Eszköz, munka, néphagyomány kötete (1980), benne a példaszerű bedecsi tanulmánnyal még az előző évtized szülötte, és az az 1981-es Moldvai csángó népművészet is, benne a „szokásos" építkezés, lakásbelső fejezetekkel. Azután - az évtized első éveiben - néhány közlemény a Népismereti dolgozatokban (MÓZES Teréz, KOVÁCH Géza, VITA Zsigmond), néhány cikk a Művelődésben (BÍRÓ Gábor, BORBÉLY Gábor, JÓZSA András, PATAKI László, PÉTER VASS Ferenc, RADOVAN István) esetleg a Korunkban (BALOGH Ferenc, KENÉZ Ferenc, TÓTH Béla) vagy a Korunk Évkönyvben (BENEDEK Zoltán, ELKÁN György, SZÉKELY Ferenc), hogy azután ezek is eltűnjenek és szinte csak a szórványosan Magyarországon megjelent munkák jelentsék a folytonosságot. Ugyanakkor ez az a korszak, mikor két olyan összefoglalás is megjelent a magyar népi építészetről, melyben természetesen kitüntetett helye és szerepe volt a keleti magyar nyelvterület, Erdély, a Partium, sőt a moldvai magyarok népi építészetének. BALASSA M. Iván a magyar lakóház középkori fejlődését vázolta fel A parasztház évszázadai c. könyvében (1985), a Magyar népi építészet (1987) c. összefoglalásban pedig BARABÁS Jenő és GILYÉN Nándor alkotott új szintézist. A nyolcvanas évek egyre dermesztőbb romániai légkörének egyik jellemző tünete a faluszisztematizálási elképzelés volt. A falvakat, köztük természetesen az erdélyi településeket is a fizikai létükben fenyegető, végül is csak ijesztgetéssé silányult elképzelésből a népi építészet kutatása két módon is „profitált", Az egyik dr. Kós Károly népi építészeti munkáinak gyűjteményes kiadása Erdély népi építészete címmel (1989), mely egyszerre köszöntötte a szerzőt hetvenedik születésnapja alkalmából és mutatta fel a veszélyeztetett értékeket (igaz nagyjából abban a történeti pillanatban, mikor ez utóbbi, úgy tűnt, vesztett aktualitásából), A másik - a mindig is leleményes erdélyi szellem a tornyosuló vészben is megtalálta azt, amit a maga javára fordíthatott. Bár a faluszisztematizálási (láz)álom és az 1983-84-ben a ploiesti Megyei Tervezőintézet építésze, Calin HOINARESCU műemlékvédelmi elképzelései nyomán elindult országos népi építészeti felmérő akció között a direkt kapcsolat nem mutatható ki, MIKLÓSI SIKES Csaba szerint az egybeesés csak időbeli, egy azonban biztos, a parasztházak állami pénzekből történő építészeti dokumentálásának lehetőségével Erdélyben jobban éltek, mint másutt az országban. Az 1989-ben végződött munkálatokban - ismereteim szerint - az erdélyi magyar építészek közül BENCZÉDI Sándor, MIKLÓSI SIKES Csaba, SÁNDOR Géza és ZAKARIÁS Attila vett nagyobb mértékben részt és az már nem rajtuk múlt, hogy az anyag egy részét közreadó „... kötet a hatalmas «nyersanyag» ellenére nem más, mint egy használhatatlan kuriózum. Tartalmilag legnagyobb hibája az, hogy teljesen egyoldalú, trikolór ízű."

3 3. MIKLÓSI Sikes Csaba 1991. 58.