Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)

VAJKAI Zsófia: A kapolcsi vízimalmok

16. kép. Kiszáradt malomárok a Szaller-malomnál, 1997. 17. kép. Özv. Szaller Imréné az elbontott malomszoba ajtajában, 1977. József 1929-ben halt meg, özvegye vezette a malmot 1945-ig. Ezután egy pár évig még darált, utána soha többet nem üzemelt. 1951-ben nem államosították, mert üzemen kívüli volt. A deszkametsző már az 1900-as évek elején tönkrement, nem indították újra. Az 1970-es években Nagy Gyula vője, Györei Sándor a molnárlakást korszerűsítette, a patakon átvezető hidat megerősítette, átépítette. A malomépülettel viszont nem törődött. Víz felőli falai repedezettek, teteje lyukas. A lisztelő malom kerekének maradványai még láthatók, a fűrészmalomé nincs meg rég. A lisztelő malom 1 db alulcsapott, 4,88 m átmérőjű malomkövet hajtott. A kopár tölgyfából ácsolt kőpadon helyezkedett el. Alatta volt a gerendelyre szerelt fogaskerék, amely a száltengelyen elhelyezkedő orsót hajtotta. Volt még egy szitaszekrény a malomban, benne gatyaszár szitával. A felszereléshez tartozott 6 db felöntő sajtár, 2 finak, 10 db kővágó csákány, lisztmérő lapát és lisztesláda. Petróleumlámpával világítottak. Teljesítménye napi 2-3 q lehetett. Nem tudjuk, hogy az 1908-as épületkorszerűsítés, amikor az Eger-patakot is szabályozták, érintette-e a berendezést. Viszont 1920 körül beszereltek 1 db kis teljesítményű hengerszéket, amelyhez hasábszita csatlakozott. Meghagyták az őrlőkövet is. A malom napi teljesítménye így is csak 5 q körül mozgott. Bukovecz József 1929-ben bekövetkezett halála után özvegye segéddel dolgozott tovább. A malom elhanyagolt lett, többet nem korszerűsítették.