Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)

S. LACKOVITS Emőke: Református parókiák építése és típusai a Balaton-felvidéken a 18. századtól 1900-ig

Református Egyházmegye történetét feldolgozó munkájában: „...a falak düledeztek, a tető áteresztette az esőt, az Úr házának szolgái pedig tűrtek és reméltek...". Előfordult, hogy a hajléktalanná vált lelkésznek a vagyonosabb nemesek adtak átmeneti szállást.

10 Az Őrségi Református Egyházmegyéből mindössze két adattal rendelkezünk. Az egyik Sávolyról, a másik Ivánéról származik. Sávolyon sározatlan, héjazat „födetlen" nélküli, Iváncon pedig egészen romos volt a parókia.

11 Göcsejben, Becsvölgyén az 1700-as évek elején két alkalommal is elégett a parókia. 1740-ben építették fel az újat, amely boronafalú, zsúptetős épület volt. A század végéig többször is javították, alakították.

12 Még a rendkívül kisszámú adatokból is kiderül, hogy legelkeserítőbb helyzet a Belső-Somogyi Egyházmegyében uralkodott. Ahol állt valamilyen parókia, az a templomok többségéhez hasonlóan fából, sövényfallal épült, zsúptetővel, s csupán egy szobából és konyhából állt. Komoly előrelépést jelentett pl. Kisbajomban, hogy 1777-ben fából, sövényfallal új parókiát építettek, de már kétszobásat konyhával. Ugyanekkor Nemeskén a lelkészlak „karókból földbe levert, megfont s szalmával befedett kunyhó forma ház" volt. Csökölyben olyan kicsi házban lakott a lelkipásztor, hogy amikor elvették tőle, a katolikus plébános csak kamrának használta tovább.

13 Mindezekkel szemben a Kisalföldön ugyanezen időben a protestáns lelkészektől elvett épületeknek már folyt a felújítása, vagy egészen új házakat építettek plébániaként kőből, téglából, bár a Rábai Főesperesség területén mór téglából, fából és sövényből is húztak falakat. Ezek az épületek, néhány egyszobásat leszámítva, általában kétszobásak voltak, de előfordult a három szoba is, s ez különösen a század második felében kezdett általánossá válni.

14 Ugyanekkor a NyugatDunántúlon is két- vagy háromszobásak a plébániák, konyhával, kamrával. Háromnegyedük jó állapotú volt. Egyharmadának kőből, kétharmadának pedig fából és sövényből rakták a falát. Előfordult közöttük a füstöskonyhas ház is. Mégis elmondható, hogy általában ezek a falusi plebániaházak változó színvonalúak voltak, korszerűsítésük, kényelmessé tételük a 18. század végén öltött nagyobb méreteket.

15 A Balaton-felvidék református parókiaépítészete viszont a 18. században többnyire elmaradt a római katolikus plebániaépítészettől, de a század végén elkezdődött felzárkózása. Ugyanakkor a Dunántúli Református Egyházkerület más területeihez viszonyítva a térség parókiaépítészete fejlettebb színvonalat képviselt. Látványos előrelépést figyelhetünk meg a parókiaépítészet terén a Türelmi Rendeletet követőén, különösképpen a 19. század első, helyenként pedig a második felében mind a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozó Balaton-felvidéken, mind az egész Dunántúli Református Egyházkerületben. 10. KÚR Géza 1993. 294. 11. PATAKY László 1992. 80. és 116. 12. PAIS Sándor-NAGY KOLOZSVÁRI István 1989. 81. 13. TÓTH Endre 1940. 129., 153., 197. 14. FAZEKAS István 1993. 300-301. 15. SILL Aba Ferenc 1995. 343., 346-349.