Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)
S. LACKOVITS Emőke: Református parókiák építése és típusai a Balaton-felvidéken a 18. századtól 1900-ig
tottság kényszerhelyzetet eredményezett, s így nem meglepő, hogy a lelkészlakásként használatos épületek rendkívül különbözőek, eltérő nagyságúak és színvonalúak voltak. A római katolikus plebániaházakkal összevetve gyakran szegényes a róluk rajzolható kép. Változás, figyelemre méltó előrelépés a Türelmi Rendelet után (1781., ill. 1783.) néhány évtizeddel, az új egyházpolitikai felfogás kibontakozásával, sőt, a gyülekezetek anyagi erejének és jobbító szándékának függvényében gyakran csak a 19. század első, ill. csupán második felében következett be. 1747-ben Torkos Jakab dunántúli református püspök híveit erősítendő általános vizitációt tartott a Dunántúl 52 gyülekezetében. Ezek a gyülekezetek felölelték a Balaton-felvidéket magába foglaló Veszprémi Református Egyházmegyét is. E vizitáció során a nagyszámú kérdés között, amelyek elsősorban a lelki életre, a lelkészre és az egyházi szolgák javadalmazására vonatkoztak, mindössze egyetlen kérdés érintette csupán a lelkészlakást. Ez pedig csak az iránt érdeklődött, hogy milyen a parókiális ház állapota. Nyolc esetben jó állapotúnak mondták a lelkészlakot, négy esetben javításra szorulónak, öt esetben rossznak, két esetben túlságosan kicsinek. Tizennégy alkalommal mindössze annyit jegyeztek meg, hogy a parókiát a hívek rendben tartják, tizenkilenc esetben viszont semmiféle adat nem található a lelkészlakásra. 5 Sajnos e szűkszavú, többnyire egymondatos információk mindössze ezen épületek meglétéről vagy hiányáról, esetenként pillanatnyi állapotáról tájékoztatnak. E házak nagyságáról, építési technikájáról, szerkezetéről, a falak és a héjazat anyagáról semmiféle felvilágosítást nem nyújtanak. Sajnálatos, hogy a későbbi esperesi egyházlátogatási jegyzőkönyvek sem használhatók igazán forrásként a téma vizsgálatához. Hasonló a helyzet a többi egyházmegyében is. Mindössze szórványadatokkal rendelkezünk jelenleg a parókiák nagyságára, szerkezetére, külső megjelenésére vonatkozóan. Megközelítőleg ugyanezen időben Padányi Bíró Márton püspöki vizitációját előkészítendő végezték el a Veszprémi Római Katolikus Egyházmegye esperesi kerületeinek összeírását. Ezek protestáns szempontból is tanulságosak. Ugyanis nemcsak a plebániaházakkal, hanem, lévén vegyes vallású falvakról szó, a parókiákkal is foglalkoztak. 1748-ban a Pápai Esperesi Kerületben, azaz Pápa környékén 34 egyházközséget vettek számba, s ugyanennyi volt azon települések létszáma is, ahol pérdikátort tartó protestáns közösségek éltek. Döntő többségük megegyezett a római katolikusok lakta falvakkal. A római katolikusoknál számba vett egyházközségek közül 24-ben nem volt plébániaépület. Hat helyen megfelelőnek, egy helyen jónak, egy helyen megjavítandónak, míg hét esetben lakhatásra teljesen alkalmatlannak találták a plebániaházat. Ezzel szemben a protestáns közösségek közül 25 nélkülözte a lelkészlakot. Kilenc esetben az e célra szolgáló épület jó, hét esetben pedig nagyon jó állapotban lévőnek minősült. Ugyanakkor többször jelezték a vizitátorok, hogy a prédikátorház korábban plébániaépület volt, s a templommal együtt került protestáns 5. TORKOS Jakab dunántúli református püspök 1747-ben végzett vizitációja.
