Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)
SIMONFFY Emil: Társadalmi és gazdasági viszonyok a 18-20. században a Balaton-felvidéken
A népesség növekedésének aránya 1785 és 1930 között a következőképpen alakult: 1869 1900 1930 1785 = 100 1869 - 100 1900 = 100 Dunántúl 179 122 113 Zala megye (Trianon utáni terület) 142 130 115 Balatonfüredi járás 120 99 118 Keszthelyi járás 171 131 113 Tapolcai járás 143 118 115 A 19. század utolsó harmadáig Zala megye népességének növekedése lényegesen alacsonyabb, mint a Dunántúl egészéé, azt csak a keszthelyi járás növekedési üteme közelítette meg. Ez nyilván összefügg azzal, hogy a 18. században már lényegében telítődött a megye, és különösen a balatonfüredi járás falvai. A 19. század végén és a 20. század elején a fejlődési ütem lelassul, Balatonfüred vidéke csak a 20. században kezd felzárkózni. Zala vármegye az ország egyik jellegzetesen aprófalvas vidéke. A megye egyes vidékein nem is beszélhetünk falurendszerű településekről. A szórványtelepülésnek a megyében található három formája közül a Balaton mellékén a szőlőhegyek találhatók meg. Az ideiglenes kiköltözésből állandó lakóhely lett, a polgári korban egy részük községi szervezetet kapott (például Keszthely szőlőhegyeiből alakult Cserszegtomaj, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy, kezdetben az egész község csak külterület volt). A hegyek nagyobb része csak külterületi lakott hely maradt. 7 1785-ben a praediumok figyelmen kívül hagyásával Zala megyében a mezővárosok és falvak átlagos nagysága 373 fő volt, ennél kisebb átlag a Dunántúlon csak Vas megyében fordult elő. 1869-ben a vármegye lakosságának majdnem 30 százaléka 500 lakosnál kisebb helységben élt. A 18-19. században területünkön a mezőgazdaság a meghatározó. A különböző összeírásokból nem a legkedvezőbb kép bontakozik ki. A szántóföldek nem a legjobb minőségűek, sok a panasz az alacsony terméseredményekre, a száraz7. A szórványtelepüléseknek szőlőhegyi formáját a megye nyugati részén is megtaláljuk, itt általában nem jutottak el az önállóságig (pl. Zalaegerszeg határában Egerszeghegy és Jánkahegy, Alsólendva határában Lendvahegy), sajátos szervezeti formát jelentett a muraközi (ma Horvátország) „Hegykerület"-ek vidéke, a korábban hét, később kilenc Hegykerület több mint ötven „hegy"-et foglalt magába, a polgári korban mindegyik Hegykerület kisközségi szervezetet kapott. A másik két forma: A megye délnyugati részén elterülő nagy uradalmak apró jobbágytelepülései, amelyeket az uradalmak „a judicatus" területi egységeibe foglalt össze. Ezek a falvak a polgári korban önálló kisközségekké szerveződtek. A kisnemesség a megye nyugati részén legnagyobbrészt „szeg"-ekben, „szer"-ekben, „fordulaf-okban élt, ezek egy része csak a Bach-korszakban szerveződött községgé, hogy azután az egyesülési folyamat már a dualizmus időszakában meginduljon és napjainkig tartson. De például Szentgyörgyvölgy szerei sohasem voltak önálló községek. A tulajdonképpeni Göcsej szegei a rendi korszakban három kerületet alkottak. SIMONFFY Emil 1980.; Magyarország történeti helységnévtára, 1996.
