Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

BÍRÓ Friderika: Füstösház az Alpok alján

dasági- vagy az állattartást szolgáló mellékhelyiségek. Véleményem szerint az azonos vonások a füstösház funkciójában mutatkoznak meg leginkább, vagyis abban, hogy a házban lakók a nagyméretű és hatalmas kemencével ellátott helyi­ségben együtt éltek, itt főztek, ettek, aludtak. A különbség azonban már a füstösház eredeti, mondhatnánk „ősi" for­májában is fellelhető, ugyanis más oldalon volt a magyar területek lakóházainak a bejárata és más oldalon a szlovén és stájer füstösházak bejárata, ennek következtében a füstelvezetésük is másképp oldódott meg. BARDOSI János utolsó tanulmányában összegezte mindazokat a tapasztala­tokat, melyeket az épületbontások során és az ezekkel kapcsolatos kutatásai nyo­mán szerzett. Elemző munkájában felhasználta SZENTMIHÁLYI Imre sokunk által jól ismert tanulmányát is, amiben Körmend mezőváros 17. századi ház­összeírásából levonható tanulságokat foglalta össze. BARABÁS Jenő elfogadta BARDOSI János magyarázatait és későbbi munkájában fel is használta ezeket. Vagyis azt a gondolatot, hogy az egyhelyiséges füstösház két változata a füstte­lenítés évszázadokon át tartó folyamatában külön utat járt be mind a magyarlak­ta, mind a szlovének és a németek által lakott határmenti területeken. A kutatók véleményét magam is osztom, és tudom ezzel közülünk többen is egyet értenek. A táblázat magyarázata BARDOSI János tanulmányában (1981. 283.) olvasható (7. kép). A szlovén és osztrák összehasonlító szakirodalmat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a régi elődök, HABERLANDT, BANCALARI, GERAMB, ILG, MOSER, NOVAK, BAS és mások nyomdokait követve, a mai kutatók is hasonlóképpen látják a stájer és szlovén füstösházak füsttelenítésének folyamatát. A szlovén kutatók közül Sergij VILFRAN volt az, aki alapkutatásai eredményeit a 70-es években foglalta össze a 1/1. I/2. I/3. f 1= 1/1. I/2. I/3. 1 L g 1/1. I/2. I/3. f u ka I/4. szo c ko L ka l/S. I szocM ko ka I l/6-a. j szo cj-'"' ko ka I/7. szo dr 1 " 1 ko i ka c—• i c l/6.b. 7o ra H/? 11/3. 11/4. Il/5.a. 11/6. 7^ q I f pi -'-ka r_, . T szo ko ^ka L_j . T szo c i J ~ l Ko •!- ka I I • T -II/5.D. I sz a ko ka I L-l II/5.C. 11/5 d T , ,P'T T , £ÍJ_ 11/5.e. szo Í J koTk] L_a . T 7. kép. Kamrás és pitvaros füstösház fejlődése BARDOSI János nyomán.

Next

/
Thumbnails
Contents