Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
ZIMÁNYI Vera: A nyugat-dunántúli és horvátországi nagybirtok és parasztsága a 16-17. században
A törökök egyre beljebb nyomultak az országba; a tizenötéves háború során 1600-ban elesett a kis Babocsa és az igen fontos Kanizsa vára, ez utóbbi a törökök egyik legfontosabb végvára lett, a magyar falvak ellen hódoltatás céljából vezetett portyázások kiindulóhelye. A Dráva vonalán fekvő várak eleste után többé már nem lehetett megakadályozni, hogy a Rába vonaláig terjedő, ténylegesen el nem foglalt területek is hódoljanak a töröknek. Az Őrség falvai is 1603-tól kezdve a felszabadító háborúkig ilyen kétfelé történő adózás alá estek. Bocskai felkelése idején egyik kapitánya, Némethy Gergely igyekezett a hozzá nem csatlakozott főurakat is Bocskai mellé kényszeríteni. 1605 őszén viszonylag kis csapata mellé a kanizsai törököktől kért segítséget; erre tatár segédcsapatokkal megerősített hatalmas török sereg árasztotta el Dél-Dunántúlt (török források 20 000 harcost említenek, bár ez túlzottnak látszik), majd Stájerországba vonultak fosztogatni. Hatalmas pusztítást hagytak maguk után, az összeírásokban tömegesen szerepelnek a tatárok által felégetett falvak, amelyek ezért több évi adómentességet kaptak, míg újjáépülnek. Ehhez képest csak kisebb károkat szenvedett el a lakosság 1621-ben, amikor Bethlen Gábor felkelése alkalmából Kőszeg, Rohonc és Körmend többször is gazdát cserélt. - Zrínyi Miklós téli hadjárata után 1664-ben a szentgotthárdi csatában újra nagy létszámú seregek vonultak át és ütköztek meg az általunk vizsgált vidék egy részén. Hogy mekkora pusztítást végzett egy ilyen nagy hadjárat, az kitűnik a csata után két évvel, 1666ban készített urbárium bejegyzéseiből: a németújvári uradalom északi részei aránylag épségben megmaradtak, a déli és keleti részeken fekvő falvakban azonban, amelyeket közvetlenebbül érintettek a csapatok átvonulásai, 50-60-80%-nyi puszta telket találunk. Ez persze megint csak nem jelentette a lakosság ilyen mértékű kipusztulását, hanem adózóképtelenségét tükrözte. A török idők megpróbáltatásainak a felszabadító háborúk vetettek véget, de egyelőre az előbbieknél nem kevesebb terhet róva a lakosságra. A Bécs ellen vonuló török seregek és a hozzájuk csatlakozott, Thökölyt támogató kurucok a mai Észak-Burgenland területét pusztították végig. 1683 májusában Köpcsény mellett 32 400 főnyi császári sereget gyűjtöttek össze szemlére, s hozzájuk csatlakozott Esterházy Pál nádor 6000 katonája. Közben Thököly Imre a felkeléshez való csatlakozásra szólította fel a nyugat-magyarországi főurakat is, akik több-kevesebb vonakodással eleget tettek e felszólításnak. Ezután a Bécset ostromló törökök irtózatos pusztítást végeztek mind osztrák, mind magyar területeken, de a hozzájuk csatlakozó kurucok is kivették részüket a fosztogatásból. Különösen nagy erővel vetették magukat a nekik ellenálló Esterházy birtokaira, váraira, falvaira, amelyeket tömegesen gyújtottak fel és romboltak le. Csak Fraknó várát nem tudták elfoglalni. Nagy károk érték Sopron környékét is.' Csak a Rákóczi-felkelés harcainak elcsitultával köszöntött nyugalmasabb korszak e vidékre is. A 18. században majd csak egyes járványok tizedelték meg a vidék lakosságát, amely egyébként jelentős számbeli növekedést mutatott. 1. ERNST, August 1963. 132 133.
