Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
ZIMÁNYI Vera: A nyugat-dunántúli és horvátországi nagybirtok és parasztsága a 16-17. században
A NYUGAT-DUNÁNTÚLI ÉS HORVÁTORSZÁGI NAGYBIRTOK ÉS PARASZTSÁGA A16-17. SZÁZADBAN ZIMÁNYI VERA A jelen konferencia témája a népi építészet a Nyugat-Dunántúlon. Ehhez szeretnék egy rövid történeti áttekintést nyújtani a vidék gazdasági, társadalmi fejlődéséről, elsősorban a 16-17. század vonatkozásában. A Magyarország története c. összefoglaló munka III. kötetében közöltünk két, nem kis munkával készített térképet a 16 legnagyobb magyarországi nagybirtokos uradalmairól. Ezeknek a sokszorosított másolatát mellékelem előadásomhoz (1-2. sz. térkép) azzal a megjegyzéssel, hogy színezés nélkül nem azonosítható valamennyi uradalom és birtokos, mert az eredeti térképen a más színű, de azonos vonaljelek más-más tulajdonost jelölnek. Arra azonban így is alkalmasak e térképvázlatok, hogy megállapíthassuk: a Nyugat-Dunántúl a várak köré szerveződött nagybirtokok, vártartományok hazája volt. (A térképen csak a 16 legnagyobb birtokos uradalmai szerepelnek, pl. a 16. századi vázlaton még nincsenek jelen a Batthyány-uradalmak, sem a későbbi Esterházy-birtokok, amelyek csak a 17. században kerültek bele a 16 legnagyobb birtokos uradalmainak a kategóriájába.) A markánsan kirajzolódó nagybirtok-sáv után kisebb és kisnemesi birtokosok területei következnek egy-egy nagyobb uradalommal tarkítva, majd a török hódoltság, ahol felbomlott minden korábban kialakult birtoklási rend. Figyelemre méltó, hogy a nagybirtokoknak ez a láncolata töretlenül folytatódik Horvátországban is, egészen a tengerpartig, elsősorban a Zrínyiek (korábban a Frangepánok) uradalomsorozata révén. Ezt a nyugati sávot viszonylag kevesebb háborús pusztítás érte, mint az ország erősen elpusztított területeit. Ez a nyugalmasabb helyzet azonban igencsak viszonylagos volt, hiszen a törökök 1532. évi hadjárata, amely Kőszeg ostrománál megtorpant, a Dél-Dunántúl nagy részein okozott súlyos pusztításokat; e háborús károk, valamint a pestisjárványok pusztításai „csináltak helyet" a törökök elől menedéket kereső horvát parasztoknak, valamint a vlach jogállású pásztoroknak, akik az eredetileg német és magyar lakosságú falvakba, ritkább esetben új falut alapítva telepedtek le vidékünkön, a földesúrtól privilégiumokat nyervén. E nagycsaládban élő pásztorelemek nehezebben helyezkedtek el a középkor óta kialakult jobbágyélet keretei között, mint horvát társaik, és „oláh szabadság szerint" adózhattak, szolgálhattak új uraiknak. Szükség volt a munkáskezekre, hiszen az egész 16. század folyamán a változóan erős munkaerőhiány volt jellemző vidékünkre, annak ellenére, hogy a század második felében jelentős természetes szaporodás figyelhető meg a népesség körében.
