Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

HOFFMANN Tamás: Kerített udvarok

szerezték a tapasztalatokat. Dél-Európában bizonyosan. Valószínűleg ezért lett olyan kedvelt délen mindenütt a kerített udvarú tanya. A részletekkel azonban még adós a tudomány; még csak ott tartunk, hogy elutasíthatjuk a megalapozatlan feltevést, például a villa rustica és a parasztudvar közvetlen kapcsolatait illetően. Annyi bizonyos, hogy a régészeti megfigyeléseket ki kell egészíteni a levéltárakban talált adatokkal és mindazzal az információval, amit közvetlenül megszerezhetünk magunknak Ilyen példa adódik Piemontban. Itt ma is nagyon gyakori a „corte", vagyis a kerített udvarú tanya. A Torino környéki hegyekben egyelőre semmi nyoma annak, hogy a középkorban is épültek volna ilyen tanyák. A zárt udvarokra a 17. századi periratokból lehet először következtetni. Lehet, hogy korábban rendezetlenül építették fel a gazdasághoz tartozó épületeket. A 16. századi peres iratokban lakóházakról, istállókról, pajtákról van szó. Nemcsak Piemontban. Vendée, Dauphié és Provence dombvidékének településein is ez lehetett akkoriban a helyzet. Itt is majorokban kísérletezték ki az ideálisnak mondható megoldást. Novara környékén a 16. század közepén már több kerített udvarú major állott. Lombardiában a 18-19. századi táj képéhez hozzátartozott a kerített udvarú tanyák sokasága. Vecchia püspöke a 18. században kifejezetten szorgalmazta építésüket.

8 Alighanem elhanyagolhatóak az esztétikai meggondolások. A püspök úr tisztában volt azzal, hogy a tartós beruházásokat eszközlő parasztgazdaságok kondíciója jóval stabilabb, mint azoké, amelyeknek ingatlanvagyona értéktelen és a família könnyen morzsolódik fel. Az Alpokban nem volt olyan hatékony a földesúri ellenőrzés. A 16. században sok példa van arra, hogy egy parasztgazdaság megkettőződött. Két udvart és két házat létesítettek. A kettős udvarú tanya gyakori Norvégiában is, ahol a parasztcsaládok újabb nemzedéke volt a kiváltó oka az építkezésnek. Minthogy a települések fejlődésének történetében ezzel a jelenséggel már a Karoling-korszakban is lehet találkozni, bármely korszakból előszámlálhatok a példák - tetszés szerint. Azonkívül sok olyan - véletlenszerűen - előkerült adat is van a tudomány birtokában, amely azt bizonyítja, hogy a középkorban mintegy féltucat építmény állt néhol egy-egy parasztudvaron. Mindezek azt valószínűsitik számomra, hogy az agrárfejlődés területi egyenlőtlenéségét figyelembe véve, a „baromudvaros'

1 gazdaságot olyan fejlődési fokozatnak fogjuk fel, amely jóval megelőzi a kerített udvar állapotát. Ebből következik, hogy a jelenséget nem lehet etnikailag vagy földrajzilag tartós sajátoságként értelmezni. Egészen bizonyos, hogy a kerített udvarú épületkomplexusok kifejlődését a gazdasági konjunktúra siettette. A Bécsimedencének épületállománya igazolja a mondottakat. Bécs egyik legnagyobb városa volt a középkor óta kontinensünknek. Tehát egy évszázadokon át megújuló élelmiszerpiac, ami még a 17. század zavaros háborúi idején sem ment tönkre, a 8. ARCHIMBAUD [de]., 1976. 3-12.; AZEVEDO, 1965/66. 664-694.; BARTHÉLÉMY 1985. 371-397 ; COMBA, 1984.; COMBA, 1986.; CONTAMINE, 1985. 399-469.; GREEN, 1986. 67-71., 88-96.; PESEZ-PIPONNIER, 1972.; POISSON, 1992.; Storia..., 1980; TOUBERT 1973.