Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
Rettenbacher András asztalosnak (8 egész 2/4 szántó, 1 hold rét, 4 kapás szőlő) volt. Negyedtelkes jobbágyoknak számítottak. Voltak olyan evangélikus kézművesek is, akiknek viszont földjük egyáltalán nem volt, de szőlőt műveltek. Ilyen csizmadia mester volt Zimitz Mihály akinek 2 kapás (186 négyszögöl), Leitner Sámuel építésznek 4 kapás (376 négyszögöl) szőleje termett a németfalusi hegyen. Voltak olyan zsellérek is, akiknek csak szántóföldjük volt. Reck Mihály szitás mesternek 4, Kerpacker János kovács mesternek ugyancsak 4 hold volt birtokában, ami már határeset a zsellérség és jobbágyság között. Olyanok is akadtak, akiknek semminemű földjük sem volt. Csupán mesterségéből tartotta el magát Mahr János esztergályos, Heilman Mihály esztergályos, Heilman Fülöp pintér, Donner Lajos pintér, Szentes Péter szűrszabó és Ritter Márton tímár mester. Olyan eset is előfordult, amikor a zsellérnek jobbágyteleknyi földje volt, MÉGSEM SOROLTÁK A JOBBÁGYOK KÖZÉ. Donner Mihály MÉSZÁROS mesternek például 13 egész és 2/4 hol szántója, 8 hold rétje volt, s ez félteleknyi birtoknak felelt meg. Rajta kívül negyedtelkesnek számíthatott volna Eberhárdt Mihály csizmadia, akinek 7 egész és 1/4 hold szántója várt művelésre. A városrész építészeti képét vizsgálva SZENTMIHÁLYI Imrének kell igazat adni, amikor a vagyoni differenciáltságot feszegetve saját gyűjtési tapasztalatait összegzi: 76 „Az is számított, hogy ki milyen jó vagy rossz gazda volt. Voltak olyan módosak, akik házuk helyett gazdasági épületeiket és birtokukat növelték. A szegénynek csak olyan volt az épülete, amilyen a tehetsége. A gazdagoknál minden fejlettebb volt. Náluk módjelző: nagyobb beltelek, az épületrészek száma és mérete, több ól... Kéményes házat előbb ők építenek... A mezővárosok építkezésükben is átmenetet képeznek a falvak és városok között. " Kétszáz esztendő alatt a lélekszám (1697) 1844-ről (1857) 3631-re emelkedett, megkétszereződött. A házak száma viszont nem nőtt ilyen mértékben, (1650) 260-ról (1840) 408-ra emelkedett. A lakosság folyamatos bevándorlás révén a 18. század első felétől állandóan növekszik. Az újonnan érkezők a már álló épületek egy-egy helyiségének bérletével juthatnak rövidebb-hosszabb ideig otthonhoz. Gyakran, mint bérlők kötnek házasságot, s a gyermekek is ide születnek. Van rá eset, hogy ott is nőnek fel. Szerencsésebb az, aki a megözvegyült házba beházasodik, erre is van példa, a kiskorú gyermekeket nevelni kell, kézműves özvegy esetében az özvegyi jogon való iparűzés csak addig megengedett, míg az elhalt férj foglalkozását nem gyakorló el nem veszi. A vándorló legénynek viszont célszerű özveggyel házasságot kötni, mert a mestertaxa ilyenkor csak a felébe kerül. Mint láttuk, a/rázza/ nem bíró kézművesek száma igen magas, 132 fő, ami az összlétszám 48%-a, CSAKNEM FELE. Egy részük, mintegy harmaduk családtag, a másik egyharmad már megnősült és letelepedett, míg a fennmaradó harmaduk részben a környékből, részben külországból frissen betelepült, amely réteg állandó mozgásban van, számukat a mindenkori munkaerőpiac alakulása határozza meg. Gyakran testvérek is érkeznek, nem egyszer hárman is, letelepedésüket a városi hatóság engedélyezi, a magisztrátus a bekebelezést gyakran a polgárjog megszerzéséhez köti. Vizsgált 76.SZENTMIHÁLYI Imre 1980. 108.
