Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
Az az egyszerű tény hogy a mezőváros kézműipara e korban sem nélkülözhette a molnárt, cserepest, üvegest, könyvkötőt, feltűnően kevésnek található az egy fő mészáros, az ugyancsak egymagában működő gombkötő, nincs kalapos, kevésnek tűnik az egy ács, az egy kőműves, -gyanút kelt. Az pedig teljesen kizárható, hogy BOGNÁR NE MŰKÖDJÖN a településen. Való igaz, az összeírás nem is tartalmaz ilyen adatokat! Csupán a hiány a feltűnő. Csakhogy akkor így nem használható, nem teljes értékű a forrás, ezért nem vonhatók le belőle kellő tanulságok. Sajnos, a körmendi összeírás számszakilag sem megfelelő, az egyszerű számbavételnél, az összeadásokban is hibák vannak. A conscriptió például 402-ig halad a számozásban, ez az összeírt családfők száma, akik valamilyen módon adóznak, de a nemesi ingatlanok és az uradalmi tulajdonban lévő épületek közül csak az utóbbit tüntetik fel adómentes házaknak, így mintegy harminccal kevesebb adóköteles épületünk marad. Egyszerű hibának minősül a 90 hazátlan zsellér megjelölés is, mert ha utánaszámolunk az eredeti forrásban, akkor mindössze 78-at találunk. Mindent összevéve, nem 294, hanem 324 lakóházat kapunk. Számomra a legnagyobb problémát a kézművesek és földművelők aránya jelenti. Az összeírás összesítésében világosan ez áll: „Ezen mezőváros polgárainak egy része a föld műveikésébői, más része pedig MESTERSÉGEKBŐL és kereskedésből él." Igen ám, de 127 jobbágy, 171 zsellér és 90 hazátlan zsellér közül 77 (!)-et tekint kézművesnek, 10-et kalmárnak és 6-ot szatócsnak, ami már csak azért sem lehet helytálló, mivel az 1816. évi tűzvész után, tehát 12 évvel korábban, mint ahogyan azt már láttuk, 125 mezei gazdát, 173 mester embert és 12 nemest említenek, de az egy évvel későbbi céhes összeírás is 58 141 körmendi mestert ismer el, akik között egyébként 12 (!) bognár is akad. .Azért ennyit, mert csak a céhekben lévő mestereket veszi számba, a várossal vagy az uradalommal szerződésben lévő pékeket, molnárokat és mészárosokat jórészt figyelmen kívül hagyja. A szombathelyi céhbe kebelezett szappanost is. A kalaposnak és kelmefestőknek, köteleseknek, fazekasnak, fésűsnek, de még az órásnak sem találjuk itt helyét, holott bizonyíthatóan mind a város lakói. Úgy tűnik, hogy a kézművesek megítélésében van a probléma, mivel ahogy azt BÁCSKAI Vera is helyesen felismerte: 59 a kézművesek és kereskedők esetében a kimutatás csak megközelítő pontosságú volt, mert az összeírásai utasítás értelmében a MEGFELELŐ ROVATBA CSAK AZOKAT KELLETT BEJEGYEZNI, AKIKNEK AZ IPARŰZÉS ÉS KERESKEDELEM FŐFOGLALKOZÁSA, MEGÉLHETÉSÉNEK ALAPJA VOLT... a foglalkozások megjelölésének eltérő részletessége bizonyos fokig kifejezte, hogy egy-egy foglalkozásnak milyen jelentőséget tulajdonít a VÁROS vagy a MEGYEI HATÓSÁG." Vagyis az összeírásban előfordulhatott, hogy amennyiben nem e tevékenységből élt elsősorban a céhbe vett iparos, mesterségét nem tüntetik fel, csak jobbágyi mivolta szerepel, mert elsősorban földje után adózik. Amennyiben az eltérés kicsiny volna, úgy csupán hibaszázaléknak tekinthetnénk, 58. Eredeti forrás: VamL: Közgyűlési iratok 1817. Publikálta: NAGY Zoltán 1988. 161-170. 59. BÁCSKAI Vera 1988. 67.
