Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

VÁNDOR László: Zala megye középkori falusi építészetéről

Mint a korábbiakban rámutattunk, HOLL Imre már a sarvalyi középkori házak típusának meghatározása során megállapította, hogy azok a nyugati magyar ház fejlődési rendjének első évszázadaiban másfajta építési módot követtek, mint azt addig a népi építészet kutatásai (BÁTKY Zsigmond, TÓTH János 1933-75 között) későbbi példákból visszafelé következtetve feltételezték. A kétféle fejlődési sor alapján, melyet felállított (pincés házak, kamrás házak) egyaránt megállapítható, hogy a pitvar kialakítása viszonylag ritka, akkor is csak a fejlődési sor végén található és sohasem alakul konyhává. A füstösház kemencéjének száját egyik esetben sem fordítják el a pitvar, konyha felé és ezt a régi megoldást mindvégig megőrzik. Ez azt is jelenti, hogy a kályhás kemence, kályha használata ettől a háztípustól hosszú ideig idegen. A Zala megyében folyt eddigi kutatások eredményeként az Árpád-kor időszakában bizonyítottan léteztek a földbemélyített putrilakások. Mivel ilyeneket a Göcsej vidék nyugati szélén lévő Pákáról és a Zala torkolat közelében lévő Balatonmagyaródról egyaránt ismerünk, joggal állíthatjuk, hogy ez a típus a Kerka vonaláig, amelyen túl a megtelepülés valószínűleg csak a 12. századtól (a Kerka vidék első módszeres kutatása 1995-ben megkezdődött, eredményei később várhatók) általános, ismert volt. A kutatók közvetett adatok alapján joggal feltételezik a felszíni házak létét is ebből a korszakból, de egyértelmű bizonyítékunk még nincs. Ugyanakkor bizonyos a földfelszíni gerendaépítkezés a 12-13. században az erődített földesúri lakóhelyeken, ahol tornyok, kúriák épültek ily módon. A földfelszíni házakról a 14. századtól rendelkezünk régészeti adatokkal. A 15. században már bizonyosan többosztatú (legalább kettő) házakról beszélhetünk az egész megye területén, melyek építési módja a boronaszerkezet, illetve a sövényfal volt. A házakban a konyha, kamra funkció még nem volt egyértelműen meghatározott, de a füstös konyhás elrendezés túlsúlya a 16. század közepéig (ameddig eddigi kutatásunk elment) bizonyítható, A falvak módosabb háztartásaiban egyelőre igen ritkán a 15. század vége felé jelenik meg a szemes, illetve csempés kályha, amely a 16. század közepéig sem terjed el általánosan. A zalai középkori falusi lakóházak alaptípusai a nyugati magyar házhoz állnak közel, melynek kifejlődését most már több régészeti adat próbálja magyarázni.