Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

ZIMÁNYI Vera: A nyugat-dunántúli és horvátországi nagybirtok és parasztsága a 16-17. században

Úgy vélem, hogy amint időben is az árutermelés, a piacviszonyok fejlődése s az ennek folytán kialakuló tehetős paraszti réteg szabadulási igénye, a régi típusú gazdálkodás ellehetetlenülése szolgáltatta a végső lökést a földesurak részére a 19. században a jobbágyfelszabadításhoz, úgy korábbi századokban ha nem is az ország egészében, de térbelileg annak legfejlettebb részein ugyancsak a piacviszonyok élénksége, uradalomnak és jobbágyoknak egyaránt jelentős hasznot hajtó virágzása tette lehetővé azt, hogy egyes helyeken egész falvak (mezővárosok) lakossága, az ennél valamivel kevésbé virágzó környezetben pedig egyes jobbágyok személy szerint megválthassák úrbéres kötelezettségeik nem kis részét pénzfizetés ellenében. A megváltás különböző formái (taxásság, summásság),

6 és a röghözkötéssel ellentétes tendenciák mind nagyobb fokú kialakulása

7 figyelhető meg különben is a 17. század második felében. A klasszikus jobbágyi kötelezettségek alól való másik kiutat a katonai szolgálat vállalása jelentette: a Zrínyiek, Batthyányak, Nádasdyak, Esterházyak is szabadparaszti státust biztosítottak egyes falvaik lakóinak, illetve egyes településeken belül bizonyos számú alattvalójuknak, ha azok szolgálatmentes, vagy kevesebb szolgálattal terhelt jobbágytelkük fejében állandóan fegyverfogható állapotban vannak és szükség esetén részt vesznek a földesúr-parancsnok harcaiban.

8 De e kérdés taglalása már nem fér el jelenlegi dolgozatunk keretében. 6. MAKKAI László 1964. 330-337. 7. VARGA János 1969. 8. ZIMÁNYI Vera 1960. 286-302.; VARGA J. János 1981.; N. KISS István 1991