Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

ZENTAI Tünde: A nyugat-dunántúli ház dél-dunántúli kapcsolatai

Itt kell még megemlékeznünk a közép- és nyugat-dunántúli kisméretű előkamrákról, amelyeknek legkeletibb előfordulási helyei a Dunántúlon - mai tudásunk szerint - a Bakony és a somogyi Kis-Balaton körzete.

35 Az ajtók, ablakok és a fal különféle nyílásainak a kialakítása természetszerűen összefügg az alkalmazott faltechnikával, az alaprajzzal, a füstelvezetéssel, a fűtéssel és még számos egyéb tényezővel. Közülük döntő szerepe van a füstelvezetés módjának. A fából vagy favázzal épült házaknál az ajtó és ablakszárfák egybeépülnek a falszerkezettel. Az ajtólapokat még a 19. század elején is többnyire középkori módon keményfából ácsolják. A bárdolt pallókból álló ajtókat faszögekkel rögzített hevederpántok fogják össze, s alul-fölül fasarkokon fordulnak, fakilinccsel és retesszel zárhatók. A nyugati és a somogyi füstöskonyhás vidékeken ez az egyszárnyú keményfaajtó a legutóbbi időkig fennmaradt. Mellette a 18. századtól dokumentálhatóan fokozatosan terjedt a felezett konyhaajtó, amely a szabadkéményes területeken vált teljesen általánossá. A füstöskonyhák teleajtóin különféle nyílásokat vágtak a füsthuzat biztosítására. Nyílásokat hagytak a füstöskonyha ajtai fölött is. És rendszerint vágtak egy füstterelő lyukat az ajtóval szemközt, a hátsó falon is. A nyílásoknak ez a rendszere a füstöskonyha velejárója, így egyaránt alkalmazták mind nyugaton, mind délen. A két terület között az ablakok terén tapasztalunk eltérést. Mivel a nyugati boronaépítkezést folytató falvakban legtovább létezett a füstösház, a sok kisméretű, falba vágott füstterelő ablaknak, a tolitunak tárgyi emlékei is ránk maradtak. A táji terminus utal az ablak szerkezetére, az üvegezetlen nyílást takaró, tolható, húzható fatáblára. A szimpla szobaablakokat a nyugati és déli területeken a múlt században még fatáblák vagy farácsok védték kívülről. Zala és Somogy megyéből ismerünk hasonló kivitelű, sűrű rombuszmintás farácsokat.

36 Végezetül elmondhatom, hogy összevetve a nyugat- és dél-dunántúli parasztházak jellemzőit, sokkal több lényegi azonosságot, mint eltérést tapasztalunk. (Persze az egyezések és különbségek aránya korszakonként változik.) Kutatásaim alapján arra az eredményre jutottam, hogy a „Nyugat-Dunántúl" és a Dunántúli-dombság házkultúrája a 18-19. században több közös vonással rendelkezik, mint a Dél-Dunántúl keleti és nyugati feléé. Különösen igaz ez a 19. század első felére. A 18. és az azt megelőző századokban a Közép-, Nyugat- és Dél-Dunántúl egy házvidéket (nagytáji típust) alkot, amit leginkább a külön bejáratú helyiségekből álló alaprajz, a füstösház-kamra, illetve a hozzá csatlakozó kívülfűtős kemencés szoba beosztás jellemez. E nagytájon belül, főként a fejlődés eltérő üteme szerint kisebb-nagyobb táji különbségek alakultak ki, kiváltképp a 19. században. A délnyugat-dunántúli faépítkező mezozónán belül ezek leginkább a Dunántúli-dombság és a nyugati peremvidék határán: Dél-Zala és Göcsej keleti oldalán érzékelhetők. Mint vázlatos 35. VAJKAI Aurél 1940. 354.; ZENTAI Tünde 1991.158. 36. GÖNCZI Ferenc 1914. 423.; KNÉZY Judit 1964. Kutas MNA.