Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

FILEP Antal: Nagytáji egységesség és regionális tagolódás a Kisalföld építő kultúrájában

Ha a Kisalföldről éppen Győrött szólunk, nem lehet nem emlékeznünk SZŐKE Bélára, aki érsekújvári múzeumigazgatóként, régészként először teremtett fórumot e táj tudományos megismerésére. A Kisalföldi Tudományos Intézetre, a Kisalföldi Közleményekre kell utalnunk elsőként. Személye, szervezőkészsége, sokoldalú interdiszciplináris érdeklődése elválaszthatatlan a martosi kutatótáboroktól. FÉL Edit, VARGHA László tevékenységének módszeres támogatása mellett sok egykori fiatal kutató neki köszönheti, hogy pályája elején meghatározó terepélményben részesülhetett. (SZABÓ T. Attila felügyelői jelentései tartalmazták ezeknek a kutatási munkálatoknak egykorú értékelését.) Amikor SZŐKE Béla rákényszerült arra, hogy szülőföldjét elhagyja, a Kisalföldi Tudományos Intézet anyagával Győrben telepedett le, hogy ígéretes munkáját folytathassa; a mostoha történeti és tudománytörténeti periódusban tervei nem valósulhattak meg, de az egykori intézet szellemi tőkéjét a Győri Múzeumba (a majdani Xantus János Múzeumba) mentette át, tudatosan. Neki köszönhető, hogy sok késlekedés után a tisztes, múzeumalapító, bencés úttörők szellemi rangjához méltó, korszerű tudományos célkitűzésű múzeumot kapott Győr városa, s ezzel megnyugtatóan lezárult az a vajúdás, amely az 1930-as évek elejétől 1947-ig, 48-ig tartott. A hazai és a kisalföldi kutatás pótolhatatlan vesztesége, hogy SZŐKE Béla 1950—52-től egyre súlyosabb betegséggel küzdött. Tanúsíthatom, hogy mind a győri múzeumi kutatások, mind a kisalföldi vizsgálatok fókusza maradt betegágyához kötötten is. Példaértékű, hogy a régészek, etnográfusok, történész-muzeológusok számára haláláig eligazítást, szellemi, erkölcsi támogatást tudott adni. Tudása egyszerre foglalta magában az egyetemes magyar kultúra, tudomány értékeit, és mindig nyitott volt a szlovák, cseh szakkutatás iránt, képes volt közvetíteni valamennyi szláv nép vizsgálatának anyagait, ugyanakkor folyamatosan lépést tartott a nyugat-európai tudomány világával is. Témánk szempontjából fájdalmas veszteség, hogy máig folytatás nélkül maradtak megkezdett vagy tervezett középkori régészeti búvárlatai (Sebestug, Koppánymonostor stb.). Sajnos, visszhang nélkül maradtak azok a kísérletei, amelyekkel a Kisalföld történeti aspektusú néprajzi vizsgálatát igyekezett megszervezni Győrött. Kevesen tudják, hogy az Arrabona sorozatának megindulásakor is milyen jelentős és meghatározó volt egyénisége. Az akkori múzeumi vezetés és a muzeológusok nap mint nap egyetemi szemináriumszerűén (együttesen és külön-külön) konzultáltak vele. Nem volt olyan napi és távlati feladat, amiben ne kérték volna véleménynyilvánítását. Sokban hozzájárult, hogy a Xantus János Múzeumban akkor természetes és elengedhetetlen volt a tudományközi együttműködés. Azok közé tartozott, akik tisztán látták, hogy a történeti és a társadalomtudományok mi mindenben rá volnának szorulva a néprajz (az etnográfia, etnológia és ágazataik) támogatására. Talán nem eléggé ismert kutatástörténetileg, hogy - amint arra utaltam -többedmagammal TÁLASI Istvántól kaptam megbízást a Kisalföld kutatásá-