Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

BOTOS Gábor: Előszó

ELŐSZÓ BOTOS GÁBOR Mindenekelőtt engedjék meg, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a magam nevében őszinte tisztelettel köszöntsem Önöket, a kisalföldi népi építészeti konferencia valamennyi résztvevőjét, rendezőjét, előadóját. Számomra külön öröm, hogy e több éve megkezdett tudományos program harmadik rendezvényére a Kisalföldön, Győrött kerül sor. Az előadások, kiállítások, viták és beszélgetések alkalmat adnak arra, hogy a kisalföldi térség - melyet földrajzilag lehatárolni nem is olyan könnyű - sokszínű és sokféleségű kultúrájából a népi építészeti kultúra forrásairól, folyamatairól jelenlegi állapotáról és jövőjéért teendő cselekvésekről beszéljünk. Egy tanulmányból engedjenek meg két mondatot idézni: „Meg kell tehát ismernünk a magyar nép építőművészetének kincseit, a táji, gazdasági adottságokon, ősi hagyományokon alapuló szerkezeteit, megoldásait. És sietnünk is kell a megismeréssel, mert a falusi formakincs pusztulóban van, a nép maga sem követi már építőhagyományait, hanem a városi építkezések bomlasztó befolyása alá került, házait már nem is maga építi, hanem vándorló kontár iparosokra bízza, akiket megfertőzött a város építészete és akik érzéketlenek a nép hagyományai iránt." Mindezeket a szavakat Granasztói Pál írta, mégpedig 1938-ban, több mint fél évszázaddal ezelőtt és sajnálatosan el kell ismernünk, hogy az elmúlt 50 év, néhány ritka kivételtől eltekintve, sokkal inkább szegényítette nemzeti kultúránk hagyományait, ősi formákat megőrző építészeti kincseit, materiális valóságában és szellemiségében egyaránt. Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy változott a világ és ebben a megújuló világban, ahol alapvetően mások az életmód elemei, a családi és közösségi élet gazdasági és társadalmi igényei, megváltoztak a települések funkciói és a 20. század technikai-műszaki valósága, másnak kell lennie az épített emberi környezetnek is. A népi építészet gerincét jelentő, megőrzendő öreg parasztház, pajta vagy kemence megmentése azon múlik, hogy a meglévő épületállományt óvatos korszerűsítéssel alkalmassá tudjuk-e tenni napjaink igényeinek kielé-