Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

FAZEKAS István: Plébániaépület a Kisalföldön a 17-18. században írott források tükrében

ben szoba-konyha-kamra típusú házakhoz tartoznak (például Gyarmat, Malomsok, Kajár). Későbbiekben ez a háztípus a forrásokban már nem szerepel. A katolikus restauráció előretörését jelzi, hogy a székesegyházi főesperességben 1730-ban 17, 1752-ben 23 plébánia működött, míg a komáromi főesperesség területén 1730-ban 6, 1752-ben 11. E későn létesülő plébániákon a lelkipásztor otthona már szinte kivétel nélkül „e solidis materialibus", azaz a helyi viszonyoknak megfelelően téglából készül. Akad közöttük emeletes is, mint például a kisbéri. Tetőfedő anyagként pedig megjelent ezen a vidéken már 1771-ben a cserép (Bánhida, Dad, Kisbér). A melléképületek anyaga itt is eltér a főépület anyagától, például Kecskéden 1771-ben náddal fedett a lakóépület, míg szalma borítja a gazdasági épületeket. Ezt az eltérést jelzi az is, hogy a plébánia egy része „ex opère murato ", m ig más része „manu rustica" készül, azaz egy részét kőműves készíti, míg más részének megépítéséhez elegendő a parasztok között általánosan ismert építési technika.

12 Az adatok viszonylag későiek (1771, 1831), ennek megfelelően viszonylag nagyok is a plébániák, nem is annyira a 2 + 1, hanem a 3 + 1 a jellemző szobaszám. Természetesen akad nagyobb is, Gyomorén és Bánhidán négyszobás plébánia van, míg Tatán van a legnagyobb, nyolc szobával. Ezeken a területeken 1830-ben már általánosnak mondható a kocsiszín megléte. A plébániaépületek anyagának és beosztásának áttekintése után szükséges még a plébánia fenntartásának kérdésével is foglalkozni. A plébániaépülethez a telket általában a kegyúr biztosítja, mint ahogy az épület emelésében is jelentős részt szokott vállalni, de ezen a téren nemegyszer az egyházközség sem marad tétlen. Az épület fenntartásának feladata általában a falura tartozik, de másfajta gyakorlat is előfordul. A soproni és locsmándi kerület falvaiban általános szokás, hogy a javítás költségeit a templom, azaz az egyházközség pénzén végzik, míg a javításokhoz a munkaerőt a falu szolgáltatja.

13 Az egyházmegye keleti részein, például a gesztesi uradalomban, ahol a katolikusok mellett jelentős számú protestáns is élt, tehát nem homogén vallású falvak voltak, az uradalom például építőanyaggal is támogatta a falvakat, de előfordult az is, hogy a plébániaemelés terhét magára vállalta, mint például Mezőőrsön 1747-ben. A gesztesi uradalom olyan kiváló építésszel is dolgoztatott, mint Fellner Jakab, akinek a nevéhez köthető a dadi, kocsi és nagyigmándi plébánia építése.

14 12. Például Ács (1830, komáromi főesperesség): „partim e solidis materialibus, partim manu rustica compactae". 13. Selegszántó (1651): „expensis ecclesiae praeter vecturas, quas addunt parochiani". 14. Alsógallán (komáromi főesperesség) 1790-ben az uradalom építőanyagot adott. Dunaalmáson kőművesekkel segítette az egyházközséget, Nyúlon (székesegyházi főesperesség) az építkezés egész terhét magára vállalta. Fellner Jakab tevékenységére lásd: GENTHON István 1959. 66., 166., 214.