Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
KÜCSÁN József: Sopron északkeleti külvárosának építészeti vizsgálata a 17-18. században
tékából az udvaron találunk 1 szekeret minden tartozékával, 2 ekét, 2 boronát, egy prést(!), négy boroshordót. Ez utóbbi udvari leltár annál inkább furcsa, mert a következő leltártételben a pajta következik - melynek méreteit ismerjük - és csak két nagy üres boroshordót találnak benne említésre méltónak a leltározók! Természetesen az ilyen típusú, számunkra meglepő jelenségek felsorolását vég nélkül folytathatnánk, de ez más témájú dolgozatok feladata lesz a jövőben. Összefoglalás Az előzőekben többé-kevésbé részletezően igyekeztünk ismertetni azokat a jellegzetességeket, vagy épp a néprajz által 19-20. századi tipikusként kezelt jelenségektől eitérő sajátosságokat, amelyek a 17-18. századi leltárak tanulmányozásakor feltárultak. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a korszak soproni külvárosi épületeiben zömmel (64%) egyszoba-konyhás lakásokban éltek, de a jelek egyértelműen arra vallanak, hogy a lakótér bővítésének igénye, a kamrák lakóhelyiséggé alakítása már jócskán megindult. De mint láthattuk, a vizsgált időszakban már kétszoba-konyhás (33%-ot kitevő) lakások sem maradtak változatlanok, mert a 25-30 négyzetméternyi alapterületű lakószobák megosztása gyakori. Az alaprajzi fejlődés az adott korszakban egyrészt az egy lakáson belüli, párhuzamos megosztású helyiségszám-növelés irányába mutat. Hasonló következtetésekre jutott ASKERCZ Éva tanulmányában, melyben a 17-18. század belvárosi leltárait dolgozta fel. 38 Dolgozatában az átlagos 17. századi lakószoba nagyságát 50 négyzetméter körülire határozza meg, így a 18. századi tendencia - az adott alapterület több helyiségre való osztása - még mindig kényelmes méretű lakótereket biztosított. Nem mondható el ez a jóval kisebb - mintegy felényi - alapterületű külvárosi lakásokról, ahol a megosztás, mint láttuk, elkülönülésre-alvásra-, de nem huzamos tartózkodásra alkalmas tereket eredményezett. A lakások ilyen irányú továbbfejlesztése tehát zsákutcának bizonyult, a külváros keskeny telkein és az általánosnak számító ún. „hosszúházak" esetében minőségi fejlődést csak a zárt sorú beépítés (keresztirányú toldás), vagy az emeletráépítés jelenthetett. Az alaprajzi fejlődés másik, jóval gyakoribb típusa Sopronban az ún. „részház". Leltárainkban 7 esetet találtunk, amikor az elhalt személy fél, 1 esetet, amikor háromnegyed házat birtokolt. A vizsgált időszakról megbízható adataink nincsenek, de THIRRING Gusztáv alapvető munkájában 1734-ből már közöl az adózott házakra vonatkozó adatokat. Ezek szerint a házak 46%-a egylakásos, 37%-a kétlakásos, 13%-a háromlakásos volt, a részházak száma pedig 29. 39 38. D. ASKERCZ Éva 1976. 93. 39. THIRRING, G. 1939. 48-67.
