Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

LISZKA József: A népi építészet kutatási eredményei a Csallóközben (Település- és kutatástörténeti szemle)

foglalkozott, döntő módon a néprajzi atlasz kutatási tanulságaira támaszkodva.

33 Ennek ürügyén hadd szóljak most néhány szót Szlovákia Néprajzi Atlasza problémáiról. 3.2.1. Nincs itt természetesen arra tér, hogy részletekbe menően foglalkozzam a szlovák néprajzi atlasz problémáival, ezért csupán egy elvi kifogást és (részben) az ebből is fakadó néhány tárgyi tévedést említek. A Magyar Néprajzi Atlasz gyakorlatától eltérően Szlovákia Néprajzi Atlaszának összeállítói nem (pontosabban: nem csak!) a kutatópontokon jelölték az egyes jelenségeket, hanem azokat (olykor önkényesnek ható módon) összekötve, meghosszabbítva, területeket besatírozva, kiszínezve igyekeztek érzékeltetni egy-egy jelenség elterjedési területét. Ez így persze sokkal didaktikusabb, de jóval több visszaélésre is lehetőséget ad, illetve egy-egy esetleges pontatlanul végzett terepmunka fals „eredményét" erőteljesen kinagyítva adja vissza. A népi építkezést tárgyaló fejezet 12. térképe a kúttípusok elterjedését mutatja. Az egész Kisalföldön, de a csatlakozó honti és nógrádi tájakon is, a térkép tanúsága szerint egyedül uralkodó kúttípus a gémeskút, s csupán Érsekújvár környékén jelöl egy, kerekes kúttal vegyes foltot. Nos, a gyakorlatban ez korántsem így néz ki! Tudjuk, hogy a gémeskút legfeljebb a Csallóköz, illetve a Duna melléki területeken lehetett uralkodó, ám ott sem kizárólagos forma, míg másutt századunk elejétől inkább a kerekes kút dominált. Ehhez jön még a Kisalföld északkeleti felében egykor általános horgos kutak megléte (ez utóbbiakat egyébként a Zoborvidékről is adatolni tudjuk).

34 A 15. számú térképről azt tudjuk meg, hogy a Kisalföldön a 19. század végén, a 20. század elején a lakóházakat szalmával, náddal és zsindellyel fedték. Nos, az igazság az, hogy a nádban bővelkedő Csallóközben, illetve a Duna melléki területeken szinte egyedülálló tetőfedő anyag volt a nád, míg az északi, dombokba hajló peremterületeken már inkább a szalma dominált (azt is meg lehetne vizsgálni, hogy azon belül milyen tetőfedési technológiákat alkalmaztak!). A Vág és Garam mente falvaiban szórványosan előfordult a szlovák tutajosok által szállított zsindellyel történő tetőfedés is.

35 Ennél is megdöbbentőbb, a tudatos torzítás gyanúját is fölvető azon térképek esete, ahol terminológiai kérdéseket ábrázolnak. Mindehhez tudni kell, hogy a török kiűzése után, a 18. század elején Érsekújvár környékére (Nagysurány és körzete), valamint Ógyalla térségébe szlovák és morva telepesek érkeztek, akik a mai napig őrzik szlovák identitásukat és nyelvüket. Az Érsekújvártól északra elterülő surányi tömböt leszámítva, elszórt, magyar falvak közé ékelődött telepekről van szó, s ezek legdélebbi pontja (Újgyalla, egyébként kutatópont) kb. 20 km-re fekszik a Dunától. Nos, ha „jól" vannak kiválasztva a kutatópontok, akkor „megfelelő" satírozással elérhető, hogy a 33. KOVACEVICOVÁ, Soha 1981. 61-79. 34. KOVACEVICOVÁ, Soha 1990. 52:12. 35. KOVACEVICOVÁ, Soha 1990. 54:19-20., 55:21-22.