Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Zarko Spanicek: Az otoki szárazmalom Vinkovác mellett

11. kép. Malomgarat, garatváz, kőkéreg, kőpad szükségletei szerint, az érkezés sorrendjében jöhetett a malomba. Körülbelül az 1925-ös esztendeig a fenntartási költségeket az őrlési idő szerint fizették, a malmot pedig egyéni szükségletek szerint vették igénybe. Ekkor az évi közgyűlésen határozatot hoztak arról, hogy mindenki egyenlő összegben fizessen, ha egyenlő mértékben veszik igénybe a szolgáltatásokat. Ez a döntés érvényben volt a malom működésének végéig. A rend élén a "tutor" állt, a kilencek közül pedig az egyik a "főtutor" tisztét töltötte be. A tutorok birtokában volt a rendek tulajdonosainak névsora, akiktől a pénzt beszedték és azt a főtutornak adták át. Ennek feladata volt a malom fennartása, a javítások elvégeztetése, a mesterek alkalmazása és az adófizetés. A tutor és főtutor feladata megtisztelő rangot jelentett és nem járt érte semmiféle fizetség. Minden év február 2-án a tulajdonosok összejöttek, s megbeszélték a javítási feladatokat, a malom fenntartási és hasznosítási teendőit.