Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Kerecsényi Edit: A tüzelőberendezések változása Dél-Zalában a 19. században

derekán a tömés- és téglafalú.építkezés, s vele a bolthajtásos, szabadkéményes tüzelőberendezés. A korszerű főzési technológia iránti igény az 1880-as évektől a takaréktűzhelyek térhódítását eredményezte. Ezt a szegényebb gazdák maguk építették és gyakran másodlagosan alkalmazott vaslemezzel fedték, a tehetősebbek kőművessel csináltatták. A tüzelés során keletkezett égéstermék azonban még ekkor is a konyhában oszlott el. A szobákban külső fűtésű, többnyire zöldmázas szemeskályhák álltak. Az aprótáblás kályhák - ha csekély mértékben is - megtalálhatók voltak, ám ezek hengeres fölét is tálas szemek alkották. A nagyobb, négyzetes táblákból rakott kályhák főleg a Somoggyal szomszédos Dráva és Mura menti falvakban voltak kedveltek. Néhány módos paraszt polgári hatásra az 1920-as évektől azonban magas, hasáb alakú, gipszsablonba formázott lapos - és aprótáblás cserépkályhákat csináltatott, ilyenek láthatók Aradi Ferenc zákányi kályhás és fazekas cégértábláján is. (32. kép) Az elhasználódott "kiégett" kályhákat a 19. század vége felé a nép belső fűtésű takaréktűzhelyekkel cserélte fel, melyek felső részébe gyakorta beépítették a maradék kályhaszerieket. Azontúl ezen főztek, s a szoba, legalábbis részben, átvette a konyha funkcióit. A favázas-füstöskonyhás házakat csak a 19. század vége felé szorították ki egyre gyorsuló ütemben közvetlenül a zárt kéményes tömés- és téglafalú épületek. A lakáskultúrában alapvető változást jelentett, hogy a szobákban épített takaréktűzhelyek használatba vételével a szoba részben a konyha funkcióját is átvette. 39. KERECSÉNYI Edit 1990. 110-112.; TGyM A/1801-90. 5. 258