Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Kerecsényi Edit: A tüzelőberendezések változása Dél-Zalában a 19. században

15. kép. Molnári, Petőfi u. 21.1870-ben épített talpas-ház füstöskonyhájának részlete az egykori szemeskályha hátfalának megvastagított sározásával (1973). Véghomlokzata a padlástér előtt deszkázott, faragással díszített kis ablaknyílással. A füstöskonyha tüzelőbereendezése eredeti, de már nem használják. A helyiség vastagon füstös, lim-lommal tele. 1900 körül épített, téglából falazott kemencéjén 3 "füstlik" van, körülötte padka. Úgy mondják, a faluban ez volt az első szögletes, téglából rakott, több-füstlyukas kemence. Egy rokon, felsőrajki parasztkőműves készítette. A szobákkal szomszédos falak menti tűzhelyek végén itt is katlanhelyet képeztek ki, ahol még az 1940-es években is rendszeresen főztek. A különféle apróságok és konyhai eszközök tartására több falba mélyített üreg, "vakablak" szolgált. A szemeskályhákat már elbontották, és azok szájnyílását is betömték.

16 (17. kép.) Zalaújlak, Fő út 56/a. 1850 körül épített tömésfalú, lopott tornácos ház. Hátsó szobáját már elbontották. Tetőszerkezete kakaspántos, csonkakontyolt, vesszőből font és sárral tapasztott végoromfallal. Mennyezete bárdolt, mestergerendás. A füstöskonyhában a kemence és a tűzhely egybeépített sárpadkája szokatlanul terjedelmes és 65 cm magas, de az öregek szerint régen ez volt a szokásos. A kemencét 1900 táján építették újjá téglából. Formája felfelé keskenyedő, s 16. TGyM A/323-68. 2.; F. 7757-58.