Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Kerecsényi Edit: A tüzelőberendezések változása Dél-Zalában a 19. században

A TÜZELŐBERENDEZÉSEK VÁLTOZÁSA DÉL-ZALÁBAN A 19. SZÁZADBAN KERECSÉNYI EDIT Az 1960-as években mintegy 50 falu és szőlőhegy népi műemléki felmérését végeztem el Dél-Zalában és Nagykanizsa tágabb környékén, így DélSomogyban is. Eredményeként a nagyobbrészt favázas, elvétve még boronavagy már tömésfalú zsúpos házakban számos füstöskonyhái találtam.

1 A szobákban azonban már csak nagyritkán állt a konyhából "elfűthető" régi szemeskályha, helyüket általában a vaslemezzel fedett tüzelőterű vagy mozgatható gyári takaréktűzhelyek foglalták el. A szétbontott kályhák épen maradt darabjai többnyire a padlásra kerültek, ahonnét a legjellegzetesebb és legbecsesebbnek vélt darabokat behoztam a nagykanizsai Thúry György Múzemba. Közben megkíséreltem kinyomozni készítőik nevét, lakhelyét, az építés idejét. Feljegyeztem a kályhák formai sajátosságait és a használatukkal kapcsolatos adatokat is. Az alábbiakban ezek, valamint néhány - az előzményekre utaló - 18. századi levéltári forrás közzétételével szeretném a 19. századi dél-zalai paraszti tüzelőberendezések jobb megismerését elősegíteni. A kisnemesi kúriák és a mezővárosi polgárság többnyire már szabadkéményes konyháival és kályhás szobáival valamint a szőlőhegyi pincék tüzelőberendezéseivel tehát nem foglalkozom. Először néhány jellegzetes füstöskonyhás ház rajzát és a rájuk vonatkozó adatokat ismertetem különös figyelemmel a tüzelőberendezéseikben idők folyamán történt változásokra, majd a szabadkéményes házak térhódításáról 1. Kezdettől reméltem, hogy sikerül még valahol füstösháznak is nyomára bukkanni, de e reményemben csalatkoztam.