Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)
H. Csukás Györgyi: A mernyei uradalom épületei a 18-19. században
Alaprajz Az uradalmi házak alaprajza, helyiségeinek száma igen változatos, minthogy a szokásos lakóhelyiségeken kívül a legkülönbözőbb funkciójú helyiségek találhatók bennük. A tiszti házak, fogadók, árendásházak, plébániaházak olykor 6-12 derékból álló, gyakran L-alaprajzú, hajtott épületek. Udvari homlokzatuk előtt szinte elmaradhatatlan a tornác, folyosó. A szobák a konyhából vagy a folyosóról nyíltak, s olykor egymással is ajtó kötötte össze őket. Gyakoriak voltak a szobák mögötti benyíló szobák, kamrák. (14. kép.) Az utca felé néző szobákat - árendásházak esetén a boltot, mészárszéket - rendszerint a szabadkéményes konyha követte, mögötte helyezkedett el a cselédszoba, kamra, spáiz. Általában az épület hátsó traktusa alatt volt a bolthajtásos pince, amelyet a folyosóról vagy a kamrából lehetett megközelíteni. A folyosó végén bújt meg az árnyékszék. A fennmaradt tervrajzok alapján a forrásokban emlegetett "hajtott oszlopos tornácok" legtöbbször mellvéd nélküli, pilléreken nyugvó, szegmensíves tornácok voltak. (14. kép.) Számos "egyenes oszlopra készült tornácot" is összeírtak, ami gerendával áthidalt, pilléres tornácokat jelentett. 13. kép.) A tornácok végigfuthattak az egész udvari homlokzat előtt, de gyakran csak a konyha, vagy a konyhával határos egy-két helyiség előtt volt tornác. Ilyen falazott pilléres tornácok már a rendi gazdálkodás első időszakában is épültek, és fokozatosan kiszorították a korábbi korszak faoszlopos tornácait. Az 1859-es összeírásban faoszlopos tornáccal már csak az igen régi, kusztódiátus idejéből fennmaradt épületeknél találkozunk. A 19. század közepén mellvédes tornácok is előfordulnak, és mind gyakoribbak lesznek a zárt folyosók, amelyek már a század elején feltűnnek a legrangosabb épületeknél. A tiszti házak, árendásházak, fogadók, plébániaépületek alaprajzilag megfelelnek az általánosan elterjedt típusoknak. Az uradalom alsóbb szintű alkalmazottai, konvenciósai közül elsősorban az iparosoknak, molnárnak, méhésznek, iskolamesternek, téglásoknak, némelyik birkásgazdának volt egy család által lakott háza. Ezek részben a helybeli parasztházakhoz hasonló építmények voltak, gyakran még füstöskonyhával, többségüket azonban már szabadkéménnyel látták el. Nem feledkezhetünk meg azonban a kanászok, téglások, juhászbojtárok földkunyhóiról sem. A rendi gazdálkodás idején, a 19. században szaporodnak el a több család által lakott cselédházak. A kusztódiátus kezdetleges gazdálkodása még 87. Az iparosok megkülönböztetett helyzetére más uradalmakból is idézhetünk példákat. Az Esterházyak szentgyörgypusztai majorjában az uradalmi mesterek külön épületben, vagy a közös cselédház elkülönített részén laktak, s mindig önálló konyhával rendelkeztek. A Tihanyi Apátság szántódpusztai majorjában viszont az 1870-ben, külön e célra épült hosszú cselédházban, a "mesterek házában" éltek külön szoba-konyha-kamrás lakóegységekben. KARDOS László 1955. 282.; ÁGOSTHÁZI László-BOROSS Marietta 1985. 68-71.