Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

H. Csukás Györgyi: A mernyei uradalom épületei a 18-19. században

Tetőszerkezet A 18. században és a 19. század elején emelt épületeknél gyakori az ollószáras-szelemenes tetőszerkezet, amely minden birtoktesten előfordult.

79 A 19. század közepén már inkább csak melléképületeknél készült, lakóépületeknél kiszorította a szarufás tető egyszerű kötésekre vagy kakasülővel merevítve. Az 1830-as évek nagy építkezéseinél már egyre gyakrabban alkalmazták a tanult ácsmesterek bonyolultabb tetőszékeit, főként rangosabb, nagyobb épületeknél.

80 Az állószékes, fekvőszékes tetőket többnyire cserép alá készítették. Minthogy az uradalom az építkezésekhez szükséges fát zömmel saját erdeiből termelte ki, a födémnek és tetőfának felhasznált faanyag elég változatos. Legáltalánosabban a cserfát használták, ezen kívül tölgyfát (mestergerendának), bükkfát is. Dobsza környékén gyakori a fűzfa, Attalán a hársfa alkalmazása, és szórványosan előfordul a szilfa és égerfa is. Mellettük egyre jelentősebbé válik a fenyőgerenda felhasználása, ezzel párhuzamosan a hasogatott bükkfa pallókból készült födémeket is kiszorítják - legalább a szobákban - a fenyődeszkából készült födémek.

81 Héjazat Az épületek fedésére legáltalánosabban zsúpot használtak, amit a jobbágyok robotmunkában készítettek el.

82 /Vác/fedelek a dörgicsei kerületben készültek nagy számban a balatoni nádasok nádjának felhasználásával. A Kapós menti mocsaras rétek lecsapolásával a somogyi kerületekben korlátozódott a szerepe, s az erdők védelme is a zsúpfedelek terjedésének kedvezett. Zsúpfedél esetén ui. nem volt szükség a tetőt leszorító husángokra. Ugyanez a törekvés indokolta a sza/mafedelek mellőzését is, amelyek a századfordulón még szinte kizárólagosak voltak.

83 A piarista korszakban már legfeljebb primitív melléképületek fedésmódja. Többek között a zsúpfedés elterjesztésének elősegítésére az uradalom 1809 után, de később is, igyekezett a nyomtatást mellőzni.

84 79. A legdélibb fekvésű Nagydobszán is előfordult, a 18. század első felében tehát még délebbre húzódott a szarufás- és szelemenes tetők elterjedésének határvonala, mint az a Néprajzi Atlasz térképein látható. ZENTAI Tünde 199a. 21.; Magyar Néprajzi Atlasz 1989. IV. 227. 80. Itt jegyezzük meg, hogy Zbella Ignác, mernyei uradalmi mérnök, az álala készített épületfelméréseken igen pontosan, következetesen, eredeti jelentésüknek megfelelően használta a különféle tetőszerkezetek nevét. Egy várongi, régi, lepadolatlan istálló lekontyolt, zsúpos fedelét pl. így jellemzi: „szalufák horogfára és kötésekre". (Az idézett 1859-es összeírás) 81. A század második felében már dombóvári épületfa-kereskedőtől is vásároltak faanyagot. 82. TÓTH Tibor 1978. 65. 83. BOJT Lajos 1935. 85.; TÓTH Tibor 1978. 65.; KNÉZY Judit 1986-87. 294-295. 84. TÓTH Tibor 1978. 46.