Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)
Beszédes Valéria: A jugoszláviai népi építészetkutatás dél-alföldi vonatkozásai
feljegyeztek: az építés idejét, az esetleges építő nevét, származási helyét, így Szerémségben likai és boszniai fafaragók, ácsok is dolgoztak a 19. században. Téves tehát az az elképzelés, hogy a falusi lakosság kizárólag maga építette fel otthonát. Az album ötven lapja egy évszázad építési gyakorlatát követi a 19. század első évétől a 20. századig - 1904-ig. 1936-ban PLANIÓ, Stjepan a nemzeti építészet szempontjából elemzi a két évtizeddel korábbi vállalkozást, s különválasztja az eredeti és az idegen hatásokat: a szerémségi és szlavóniai fafaragásokat a tornácok oszlopán és az oromzaton idegen, német elemnek tartja, melynek alkalmazását a helyi ácsok gyorsan megtanulták. Meggyőződése, hogy ezeknek semmilyen funkciójuk nem volt, épp ezért nem képezik szerves részét a falusi építkezésnek. 15 Ugyanebben a tanulmányában PLANIÓ, Stjepan megfogalmazza azokat az alapelveket, melyeket napjaink kutatói alkalmaznak: az egyén és a ház, a lakás és a gazdaság, a gazdaság és a település viszonyát. A horvát népi építészet legjelentősebb kutatója FREUDENREICH, Aleksandar nem elsősorban a kultúrtörténeti iskola követője. Meggyőződése, hogy a természeti környezetnek döntő szerepe van a népi építkezésben, s csak másodlagosak a kultúrtörténeti hatások. A természeti környezet alapján határozza meg az egyes házterületeket, e szerint a Tengermellék, Isztria, a szigetek a kőházak területe; Gorski Kotar, Lika vidékén puhafát használnak kővel kombinálva; a harmadik zónában keményfa az uralkodó: a szelídgesztenye és a molyhos tölgy Kordun vidékén és Bánijában. Itt rövidebb talpfákat használnak. A következő házvidéken a vegyes fafajiakat alkalmazták, tehát kemény- és puhafát, ez Északnyugat Horvátország, Szlavónia és Baranya területe. Pokuplje és a Száva mente a kocsányos tölgy vidéke. A szerző szerint ezen a tájon épültek a legértékesebb népi építészeti alkotások. 16 (7. kép.) A házterüíetek elkülönítésekor az a nézete vezette, miszerint a népi építészet nem függ össze az általános kulturális fejlődéssel. Úgy véli, hogy a népi építészet alakulásában nemcsak egy fejlődési vonal van, hanem több is, s ezek egymástól függetlenül hatnak egy-egy építési tendencia kialakulására. 17 Ezt a nézetét érvényesíti akkor is, amikor baranyai és egyes szlavóniai épületeket elemez. Megállapítja, hogy az alaprajzuk koncepciója lényegesen eltér a többi vidék házaitól. A ház az utca frontjára épül, nyeregteteje van, és ehhez hozzáépítik a különböző gazdasági épületeket. Ezt az alaprajzi megoldást szokatlannak tartja a mi vidékünkön. Úgy véli, hogy nem népi építészeti gyakorlat, hanem a városi építészet hatása, melyet a határőrvidék korszakában a katonai közigazgatás mérnökei honosítanak meg ezen a vidéken. Különösen nagy szerepük volt a cseh és osztrák építészeknek. A cseh hatást az utcai oromzatok barokkos megoldásaiban véli felfedezni. A deszkaoromzatok az igazi népi alkotások. Külön figyelmet szentel a nádhéjazatú rézsútos tetőknek, s úgy véli, hogy a tetőfedő anyag, a nád alkalmazása eredményezte ezt. Hangsúlyozza azt is, hogy nem esztétikai meggondolások vezérelték az egykori építőket, hanem a nád fizikai tulajdonságai hatottak ennek a szép tetőfor15. PLANIC, Stjepan 1936. 18-19. 16. FREUDENREICH, Aleksandar 1962. 23-25. 17. FREUDENREICH, Aleksandar 1962. 19.
