Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Ksenija Markovic: Adalékok a szláv lakáskultúra folytonosságához

6. kép. A háromosztatú lakóház elterjedési területe Jugoszláviában. A folyosóról szólva (sen) és a „veza" (lat. vestibule) a pitvar, előtér értelemben használatos kifejezésekről Lubomir NIEDERLE azt mondja, hogy Oroszországban a folyosó már a 10. és 11. században ismeretes volt, és arról is tájékoztat, hogy ekkor ismerték a szót a nyugati szlávok, a szlovákok, a szlovének is, de mint mondja, csak a horvátok, a szerbek és a bolgárok ismerik, mert helyette török elnevezéseket használnak. Ezen állítás azonban egyértelműen a horvát történelem kultúrkörülményeinek, valamint a hagyományos építési formák és a nyelvjárásbeli elnevezések ismerethiányát tükrözi. Ebből a tévedésből következik a szerző azon megállapítása is, hogy a délszlávok elhagyták őshazájukat, mielőtt a „hodnik" (folyosó) a „pec" (kályha) nélkül az északi régiókban a lakóházak integrált részévé vált volna. Lubomir NIEDERLE következtetései általánosítás és főleg íróasztalmunka következményei. Horvátországban a 19. században erős volt a német nyelvi befolyás, különösen Zágráb környékének nagyobb térségeiben, ahol a fűtetlen folyosót még ma is a német „ganjk", „forganjk" szavakkal nevezik meg. Azonban használják a régi „prag" (küszöb) szót is, ami össz-szláv és ószláv kifejezés. Zágráb környékén kívül a „prag" szót folyosó helyett használják még