Cseri Miklós, Balassa M. Iván, Viga Gyula szerk.: Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében - A Miskolcon 1989. május 15-16-án megrendezett konferencia anyaga (Miskolc; Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Herman Ottó Múzeum, 1989)

Dám László: Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében

ÉPÍTÉSZETI RÉGIÓK A KÁRPÁT-MEDENCE ÉSZAKKELETI TÉRSÉGÉBEN DÁM LÁSZLÓ A magyar népi építészet kutatása az elmúlt évtizedekben igen jelentős eredményeket mondhat magáénak. Mindez nemcsak a táji építészeti feldolgozások számának nagymérvű gyarapodásában mutatkozik meg, hanem az anyag feldolgozásának, interpretálásának minőségileg is új szemléletében, amely a kulturális jelenségek tér- és időbeli változásának feltárása mellett nélkülözhetetlennek tartja a folyamatok mögött meghúzódó, azokat determináló történeti-társadalmi háttér bemutatását is. Ebben a vonatkozásban számos kitűnő példát sorolhatnánk föl a Kárpát-medence északkeleti térsége magyar nyelvterületének kutatása köréből is. Elég, ha itt csak Bakó Ferenc életművére, vagy Balassa M. Ivánnak az észak-magyarországi lakóház történeti fejlődésére és táji tagolódásának feltárására irányuló munkáira utalunk. Napjaink kutatásának legkiemelkedőbb szintézise azonban - legalábbis az én megítélésem szerint - Barabás Jenő-Gilyén Nándor „Magyar népi építészet" c. kötete, amely nemcsak összegzi az eddigi eredményeket, hanem olyan új felismerésekkel és problémák felvetésével, megfogalmazásával gyarapítja tudásunkat, amelyek a további kutatások számára iránymutatók lehetnek. Témánk szempontjából különösen fontos a fenti munka építészeti kultúránk táji típusainak kialakulását és karakterisztikus vonásait bemutató fejezete, amely tiszteletben tartva és elismerve Bátky Zsigmond rendszerét, azt tovább finomítja, s a korábbi öt helyett, hét házvidéket, házterületet állapít meg. Az alábbiakban a Barabás Jenő által „szamosi házterület''-nek nevezett régió belső táji tagolódásának és más házvidékekkel való kapcsolatának néhány kérdésével kívánok foglalkozni. Ez a hatalmas terület, amely tulajdonképpen magába foglalja az Északkelet-Kárpátokat, s azok déli peremterületeit is, etnikai és kulturális szempontból egyaránt sokszínű képet mutat, s ez kifejezésre jut az építészeti kultúra kistáji változatainak sokféleségében is. Azt, hogy a Sajó torkolatától számítva a Felső-Tiszavidéki Alföldön, Szatmárban, Szilágyban, s Bihar keleti hegyvidékén át le a Székelyföldig" talán egy önálló házvidékkel kell számolnunk, már Bátky Zsigmond felvetette, bár a Magyarság Néprajzában még a zempléni, ungi, beregi, szatmári, szi-