Sári Zsolt: Típusbútor , A falusi lakáskultúra 1945-1980 között (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

AZ ÖTVENES ÉVEK THE 1950s A II. világháború után tovább élt a három alapvető lakástípus: a polgári, a munkás és a paraszti otthonkultúra. A szocialista berendezkedés a társadalmi juttatások közé sorolta a lakást. A lakásgazdálkodást központosították, az újraelosztás mechanizmusa jelentős egyenlőtlenséget keltett. Az állam alapvetően csak a városi lakásépítést támogatta jelentősebb kedvezményekkel, a falusiakat nem. 1949 és 1960 között a községi lakásviszonyok csak kismértékben javultak; csökkent ugyan a vályogépítésű házak aránya, és emelkedett a falusi házak átlagos szobaszáma, a lakások felszereltségében azonban ebben az évtizedben nem történt érdemi változás. A lakásfelszerelési tárgyak, különösen a bútorok megszerzése a családalapítást követő évek beruházása volt. Az emberek törekedtek a magas minőségű bútorok beszerzésére, hiszen gyakran egész életükben ezek szolgálták ki őket. Az ötvenes években a - jobb módú - parasztpolgári lakás berendezésének egyik legfontosabb darabja a többnyire kézműves munkával készített, két szekrényből, két éjjeliszekrényből, toalett-tükörből, két ágyból, székekből és asztalból álló bútoregyüttes, amit vagy szimmetrikus, vagy centrális elrendezésben helyeztek el. A szimmetrikus berendezés szerint az ágyakat a szélső falak mellé állították, a szekrények az ágyak végébe kerültek, az asztal a székekkel pedig középre. A centrális berendezés során az ágyak a szoba közepén egymás mellé kerültek, végébe az asztal a székekkel, a szekrények pedig a falak mentén voltak. Ez a modell volt a szegényebb paraszti rétegek számára a követendő minta, és ezt próbálták a városba kerülő falusiak - akikre már ekkor is hatással voltak a városi kispolgári minták —is megvalósítani. After World War II the three basic types of homes survived: bourgeois, worker and peasant home culture. The socialist system considered houses as social allowance, management of housing was centralized, and the mechanism of redistrihution raised significant inequalities. Basically the state supported only the urban construction of flats with greater reduction in price; rural building of houses was not encouraged. Between 1949 and 1965 housing situation in villages improved little; although the proportion of houses constructed from adobe decreased and the average number of rooms in rural houses increased, there was no real change in the equipment of houses in the 1950s. Acquisition of the objects of furnishings, especially pieces of furniture was a kind of investment in the years following the starting of a family; people strived for the purchase of highquality furniture, as they often served the family all their life. Hie most important items in the affluent peasant homes of the 1950s were the sets of furniture, consisting of two wardrobes, two night stands, a toilet-glass, two beds, chairs and a table. These hand-made pieces were positioned symmetrically or centrally. When positioning the furniture symmetrically, beds were placed next to the wall, the wardrobes were put at the foot of the beds, and the table was in the centre with the chairs. Central positioning of furniture meant the beds being in the middle, next to each other, with a table and chairs at their feet, wardrobes standing along the walls. This model was exemplary for the poorer peasant layers and villagers moving to towns tried to realise this, although they were already influenced by urban lower-middle-class patterns. 16