Gavrilovits Sándor: Úton (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

•vi T .1 : S u •i Á •r . //f M A GAVRILOVITS SÁNDOR Festő-grafikus 1944-ben született Szentendrén. Tanulmányait Szentendrén és Budapesten végezte szabadiskolákban, 1960-tól 1981-ig. Mesterei: Szamosi Sós Vilmos, Pirk János, Deim Pál. Tagja lett a Művészeti Alapnak, ma a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Első önálló kiállítása Budapesten volt 1973-ban. Folyamatosan rendezett egyéni kiállításokat és vett részt csoportos kiállításokon, biennálékon. Jelentősebb kiállításai: 1982: Budai Vár 1992: Józsefvárosi Galéria 1992, 1996: Aluljáró Galéria, Szentendre 1994: Szentendrei Képtár (Deim Pállal és Velekei József Lajossal közösen) Képei hazai múzeumokban, külföldi magángyűjtőknél találhatók. Önmagáról így vall: „Különleges vágyat és késztetést éreztem, sajátos, nagy horderejű, kulturális rendezvények létrehozásához. Rendezvényeim látogatottsága százezres nagyságrendűek voltak, sajátos élményszerű terekben, különböző művészeti ágak bevonásával, az emberek megindító tetszés nyilvánításával. Ilyenek voltak: 1978: Szentendre, Kapualj Galéria. Barokk kapualj, hozzátartozó kiépített udvarrész. Képekkel, sok-sok növénnyel, fénnyel, igényes háttérzenével, tisztasággal. 1982: Budai vár, gótikus épület, kapualjjal, romkerttel. Épített installációval, igényes hang és fénymegoldásokkal, illő növényzettel. 1992: Szentendre Aluljáró Galéria. Éjjel-nappal folyamatos szolgáltatás. Elvarázsolt térkiképzéssel, a képek, versek és élő zenei előadások társaságában, sok fénnyel, növénnyel, tisztasággal. 1994: Szentendre Aluljáró Galéria. Országos, nemzetközi visszhang. A nyitott tér, a város kulturális kápolnája. A rendezvényt a tömegek éjjel-nappali zsongása jellemezte. 1998: Szentendre Nyitott Kapuk Galéria Színház. Impozáns épület, kiépített belső udvari kerengőkkel, kapualjakkal, fénnyel és igényes háttérzenével, növényekkel, színházi, irodalmi, zenés estékkel, különleges műtárgyakkal. A rendezvény valóságos népünnepély volt. Ezek az egy-két hónapos rendezvények, műfajt teremtő igényességgel készültek, tömegek és a nemzeti kultúra egymásra találásával. Mestereim, akik példaértékűek voltak: Szamosi Sós Vilmos, a Párizsi Világkiállítás aranyérmese. Mert elvei voltak, a kommunizmus „jólfésült gyöngyszemei" lehetetlenné tették. Pirk János, emberi szakmai etalon! Deim Pál, kortársam, barátom, a képi tőmondatba fogalmazást tőle tanultam. Köszönöm Nekik." 4