Gavrilovits Sándor: Úton (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

FELKIÁLTÓJEL A 20. század Szentendre jelensége nagy elevenséggel hatott az egész magyar képzőművészet további fejlődésére. Ha azt követjük nyomon, hogy hol és mikor születtek új szellemű művész csoportok és művek a múlt század harmincas éveit követően, akkor Szentendre mindig előtérben van. S ez a folyamat tartóssá vált és kitartóvá. S különös, hogy a szentendrei progresszió töltekezett mind a főiskolát végzettek köréből, s egyre erőteljesebben azok közül, akik önerőből, s önképzéssel váltak alkotóművésszé. A 20. század művészeti fejlődésében mindig is érzékeltük, érzékeljük, hogy a művészetet újítani akaró szemléletű művészek többségében azok köréből kerültek ki, akik nem az akadémikus képzettséggel a tarsolyukban vágtak neki a pályának. Nos, ez így van Gavrilovits Sándor pályáján is. Ő Szentendre szülötte, s itt vált művésszé küzdelmei árán, ugyanakkor - mint olvassuk önéletrajzában - meghatározó mesterei voltak. Akik, tehetjük hozzá, nem azonos tőről fakadó alkotók, de akik már-már mitikus személyiségei a magyar művészetnek és a Szentendre jelenségnek. Szamosi Sós Vilmos az emberöltővel idősebb szobrász kitűnő pedagógus, nagy ívű életúttal, nagy emberi példával, Pirk János, a mindig földhöz közeli és attól elszakadó kolorista, akinél a művészi példa legalább olyan fontos, mint az emberi és Deim Pál a mindig szerkezetet építő, meditativ és makacs valódi szentendrei, akinek művészi és emberi kvalitásai egy tőről fakadnak. Gavrilovits Sándor az ő iskolájukat járta. Művészete így válhatott tág horizontúvá, melyben a képzőművészet került központba, de amely sodorta őt a költészet felé, s vitte arra, hogy a művészet ágait, alkotóit egy agorába terelje, amelynek során életmüve része lett emberek, művek, művészek egymásban való feloldódása. Sikerre nem számíthatott, ám gazdag tapasztalatait beépítette munkáiba. Univerzális és személyes problémák egyaránt foglalkoztatják, művészete formai karakterének szentendreisége, innovatív volta megkérdőjelezhetetlen. Motívumai alkalmazásában sokszor feltűnik az ismétlés, a repetíció, de ezekből mintegy ima (szakrális) és struktúra (profán) keletkezik, személyes minőséget teremtve. Nem improvizál, mindig módszeres, építkező. Színeiben is igen ökonomikus, s még a kényszer diktálta körülmények között is anyagai szervesülnek műveibe. Önálló tárlata hosszú évek óta nem volt, a nyilvánosságtól távol belső és külső küzdelmeken ment keresztül. Mostani kiállítása felkiáltójel. Gavrilovits Sándor művészete nélkül nincs kortárs szentendrei képzőművészet. 2012. augusztus Feledy Balázs 2