Pistyur Imre: Litogenezis (Szentendre, 2011)
A SZOBRÁSZ GYÓGYÍTÓ KÖVEI Az utóbbi években Szentendrén többször is úgy megáradt a Bükkös-patak, hogy kemény kövek tömegét sodorta le a városba a hegyek közül. Ott aztán lerakta őket úgy, hogy azok viszont eltérítették a patak folyását, s a víz ma már a piac környékén nem keskeny kővályúban rohan a Duna felé, hanem lassan, kanyarogva csordogál. Visszatért az élet a vízbe, halak úsznak föl a folyóból, s a parton az ember is jól érzi magát, amint a természettel találkozik. Mindez szinte észrevétlenül történt, és ami történt, olyan magától értetődőnek tűnik, mint amilyenek a természet törvényei, folyamatai. Olyan magától értetődő, mint az, hogy Pistyur Imre szobrászművész egyszer valamikor, kamaszkorában kezébe vette a vésőt, hogy a kőből szobrot formáljon. Magától értetődő, hiszen ősei is dalmát kőfaragók voltak, akik a török elől menekülve érkeztek Szentendrére több mint háromszáz évvel ezelőtt, s a család neve is kőfaragót, ciszternavágótjelent. Mégsem elsősorban a hagyományok miatt lett szobrász, hanem az élmény, az anyag, a természet, a csobánkai gyermekkorban megismert kövek szépsége inspirálta. Első szobrai egészen olyanok voltak, mintha nem is a szobrász vésője, hanem maga a természet alkotta volna őket, s legújabb művei faragása közben is az anyagban, elsősorban a kemény andezitben, andezit tufában rejlő üzenet kibontására törekszik, hozzátéve azt, amit ő maga mondani szeretne, mondani tud a világról. Mintha maga is a természeti folyamatokat modellezve alkotná szobrait, úgy formálódnak vésője alatt az alakzatok, s miközben a kő ember, állat vagy démon vonásait veszi föl, megmarad annak is, ami az idő és az időjárás alakította anyagnak, amelyet megtapintva évezredeket vagy éppen évmilliókat léphetünk vissza az időben, az élet titokzatos kezdetei felé. Pistyur Imre egyébként kifejezetten szereti, ha a műveit megtapintják, megsimogatják, érzi, milyen elemi ösztön vezeti a látogató kezét, amikor nemcsak látni, de érezni is szeretné az anyagot. Talán azért, mert mindig is az ember javára akarta fordítani a természet gyógyító erőit, olyannyira, hogy Szentendrén a hetvenes években elsősorban „füves emberként" ismerték. Ahogyan a növények nedveivel, úgy próbálja a lélek gyógyítását a kőben rejtező erővel is, művei középpontjába az „emberi erények és gyengeségek" kerülnek, amelyekről szólva az igazságot, a teljességet keresi. Műveinek anyaga, az andezit, vulkáni kő. Olyan kemény, érdes, hogy olyan simára csiszolni, mint amilyen a márvány, nem is lehet. De éppen ettől válnak igazán rusztikus hatásúvá a művek, ettől hitetik el, hogy a szobrász munkája és a természeti erők között létezik mélyebb, lényegi kapcsolat. S azt is, hogy minden a szobrászat témája lehet, ahogyan a művész tartja, a Bogárdémonoktól a mitológia hősein keresztül a szentendrei patakparti piacon megfigyelt karakterekig. Ettől válik a művész, a litogenia, azaz a kövek születésének és a változásukat eredményező természeti törvényszerűségeknek igazi tudósává. S egyáltalán nem mellékesen azon kevés magyar szobrászok egyikévé, akik úgy vélik, a komolyság és a humor nem zárják ki egymást, hanem feltételezik, hisz azokat az erőket, melyek sorsunkat alakítják, sokszor csak a gyógyító mosoly segítségével lehet elviselni. P. Szabó Ernő
