Sári Zsolt: A vasút Fénykora - A vidék modernizációja. Kiállítási katalógusok 2. (Szentendre, 2011)
DEVELOPING THE RAILWAY - INTRODUCING THE DIMINISHING TARIFF SYSTEM "I want to make these lazy Hungarians move! I want the housewife from Brasov to buy hats in Budapest!" said the iron-minister Gábor Baross in 1889. He did not only made railway traveling cheaper, but also revolutionized it by introducing the diminishing tariff system. The diminishing tariff system divided the travel distances into 14 tariff zones. This system was standing on two legs. First, it divided the railway network of Hungary to predefined zones: the shortest was 5 km long, the longest was 225 km long; second, the distance calculation was recommenced from Budapest, so it was centralized on the capital. The travel fees between the nearby zones were reduced, and over 225 km an infinite zone was assigned, where the traveling expenses were not increasing further. Traveling from Budapest to Brasov cost the same as traveling to Oradea. These provisions increased the mood to travel, mostly in case of short and very long distances. In the 1880s 12-14 million passengers were using the railway on yearly average. 11 month after the introduction of diminishing tariff system the number of passengers increased with 7 million. In 1890 there were 29, a year later 35, in 1892 41, in 1893 45, and in 1894 almost 50 million passengers were traveling with rail. But proportionally it was far behind from the number of railway passengers of the Austria, Germany or England. It was similar to the Italian passenger traffic of railways. A VASÚT FEJLESZTÉSE - A ZÓNATARIFA BEVEZETÉSE „Meg akarom mozgatni ezt a lusta magyart! Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony is Budapestre jöjjön kalapot venni!" - hangzott a vasminiszter azóta híressé vált mondása. Baross Gábor 1889-ben a zónatarifa díjszabás bevezetésével nem csak olcsóbbá tette, de forradalmasította is Magyarországon a vasúti közlekedést. A zónatarifa rendszer 14 zónára, azaz díjövezetre osztotta az utazási távolságokat. Ez a rendszer két pilléren nyugodott. Az egyik az, hogy az ország vasúti hálózatában meghatározott övezetekre osztotta az állomásokat: a legkisebb 5 km, a legnagyobb 225 km, a másik az, hogy a Budapesten való átutazással a távolságszámítás újra kezdődött, vagyis a fővárosra centralizált. A szomszédos zóna állomásai között lényegesen leszállították a díjtételeket, míg 225 kilométer felett egy végtelen zónát hoztak létre, ahol nem emelkedett a viteldíj. Budapestről Brassóba ugyanannyiba került az útiköltség, mint Nagyváradra. A hozott intézkedések megnövelték az utazási kedvet, mindenekelőtt a közeli településekre, valamint a nagyobb távolságra utazóknál. Az 1880-as években átlagosan 12-14 millióan utaztak vonattal. A zónatarifa rendszer bevezetését követő 11 hónap alatt 7 millióval nőtt az utazók száma, 1890-ben 29, egy évvel később 35,1892-ben 41, 1893-ban 45, 1894-ben pedig már csaknem 50 millió utast szállítottak a vasúttársaságok. De arányaiban még így is messze elmaradtunk az osztrák, német vagy angol utasszámtól, a magyar utasforgalom sűrűsége az olaszországival volt hasonló. 19
