VÁROS ÉS FALU HATÁRÁN (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
dő végvár is. Az Alföld és az északi hegyvidék találkozási zónája különösen kedvező feltételeket teremtett a mezővárosi fejlődéshez. A mezővárosok legfelső rétegébe tartoztak a püspöki mezővárosok, mint amilyen Eger, vagy az állami tulajdonú kamarai mezővárosok, mint amilyen Miskolc is volt. Egyes felföldi mezővárosok rangját kulturális centrum voltuk is növelte, mint Sárospatakét. A kiállítás a sokféle mezővárosi típus közül a bortermelésre épülő Felföldi mezővárosok egykori kultúrájának bemutatására épül, ezek példáján keresztül elemzi a településtípus jellemzőit. A felföldi mezőváros, építészetileg körülhatárolható vidék, egyben sajátos gazdálkodási móddal rendelkező ökológiai zónát is jelent. A Felföld Magyarország északi hegyvidéki területeinek történeti tájneve. Az Ipoly és a Bodrog közötti középhegységi területen kialakult mezővárosok a nagytáj jellegzetes települései voltak. A felföldi mezővárosok világi és egyházi földesuraiktól kiváltságokat szereztek, saját jól körvonalazható piackörzettel rendelkeztek. A kereskedelemben kitüntetett szerepe volt a zsidóknak, kiknek a polgárosodás folyamatához igazodó működésük bemutatása is része a kiállítási egységnek. A felföldi mezővárosokra általánosan jellemző, hogy határuk szűkössége és természeti adottságaik miatt háttérbe szorult a szántóföldi gazdálkodás és az állattartás. A céhes keretek között előállított termékek a megélhetés fontos forrásai voltak. Ez az árutermelő tevékenység határozta meg az itt élő lakosság életét az időszaki kiállításon bemutatásra kiválasztott időszakaszban. A felföldi mezővárosok lélekszáma nem volt magas (1000 - 5000), viszont több, mint 20%-a a lakosságnak dolgozott céhes iparosként. Vásártartási, bíróválasztási, szabadmenetelűségi, szabadabb öröklési jogokkal bírtak, ez élesen megkülönböztette a szomszédos jobbágyfalvaktól őket. A felföldi mezővárosok egykori virágzását elemezve, kultúrájuk egyes jellemzőit megismerve megállapíthatjuk, hogy azok a települések voltak és maradtak életképesek, amelyekben a városfejlesztő erők közül több is működött párhuzamosan. A tisztán szőlőtermelő mezővárosokat a 19. században az exportlehetőségek megszűnése, a szőlődézsma s végül a pusztító filoxéra tönkretette. Az egykori 70-80 felföldi mezőváros közül alig 7-8 lett modern város. A múzeumi tájegység épületeinek enteriőrjei az időszaki tárlat egyes elemeinek háttérül, másoknak ellenpontként szolgálnak. One of the particular processes in Hungary in the age of reformation was the relationship of the villages and towns as the community shaping affect of urbanization. The characteristics of the rural-urban connections in the 19th century provide information for today's modernization as well. The history of market-towns is one of the most exciting areas, which raises many issues within the past history of the Carpathian basin. Market-town life played a mediating role between rural-farming lifestyle and urban life and culture of the nobility and the civil population in the free royal cities. We can assess the market-towns as the centres of trading, however, their features render them ruralfarming communities rather than genuine cities. They were established in the 14th century when farming trade was borne and the villains became free to move homes. Following the formation and changes in the era of the Turkish rule their reorganization took place after the end of the 17th century. Their full development and bloom was observable in the 18th century and in the first part of the 19th century. The majority of the market-towns were downgraded to villages following the city-planning Act in 1876. Market-towns, that is, settlements without surrounding walls, were of several types. Some specialised in animal husbandry — grey cattle — based on the natural sources peculiar to the Great Hungarian Plain. Others rose as centres of big manors and were given privileges and
