RÁKOSSY ANIKÓ (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2008)

SZŰKSZAVÚ ESZKÖZÖK, TÁG DIMENZIÓK, SZÉDÍTŐ MÉLYSÉGEK „Amiket viszont Te vörösbarna tömbként és lapokként hullani és zuhanni látsz, azok a természetem mágikus, elszíneződött levelei. Vörös, lakkszerű és törékeny tények borítják be a testfelületemet, ami arra ítéltetett, hogy szélrohamokkal érkező, égi tőrök szabdalják szét, kiszámíthatatlan ihletrohamaik hevében. Most minden levélszerű, de ezek az értelmetlenül szétforgácsolódó kusza tények hirtelen nagyra nőnek, száguldanak felém..." E költői (festői) ihletettségű gondolatok - amelyek a művész 1995-ös, a budapesti Ernst Múzeumban az Egy festő önéletírásaiból címmel megrendezett kiállításának katalógusában láttak napvilágot - kulcsot adhatnak Rákossy Anikó festészetéhez, s így ezen új, az ezredforduló után, illetve a főként az elmúlt egy-két évben született alkotásokból válogatott kollekció képeihez is. A nagy, több táblából összeállított - és rendhagyó, X- és Y-formátumúvá épülő - képegyüttesek, a középméretű és a kisebb, vászonra és papírra rögzített, leginkább plextollal festett, illetve vegyes technikával festett-rajzolt kompozíciók azokhoz a festői törekvésekhez kapcsolódnak rendkívül konzekvensen, amelyek a múlt század hetvenes-nyolcvanas évtizedeinek grafikai, alkalmazott grafikai, illusztrátori tevékenységét 1990-től felváltották. Vagyis az elvont festői kifejezések által kizárólagosan determinált olyan - most már lassan két évtizedes alkotóperiódust felölelő - festészeti munkásságot regisztrálhatunk, amely a modern művészet több áramlatának - így a szentendrei művészetben oly meghatározó jelentőségű konstruktív szellemű képépítés, valamint az absztrakt expresszionista kivetítés és a lírai absztrakt műkreáció tanulságait egyéni módon kamatoztatják és szintetizálják. A Rákossy-piktúra különössége minden bizonnyal abban ölt testet, hogy ezt a három, végső soron egymással ellentétes alkotói attitődöt, szemléletet, vagy egymással párhuzamosan futó törekvést hallatlan érzékeny, az ellentéteket finoman kiegyensúlyozó, izgalmas egységbe szervezi. Rákossy Anikó mozgalmas, egymásba kapcsolódó, egymásból keletkező, valamilyen gomolygó meghatározhatatlanságból előszüremlő és formává kristályosodó levél-, vagy szárny-, vagy talán vitorla-formákból szőnyegszerűen továbbszővődővé, megállíthatatlanul áradóvá, lüktetővé alakítja a terek és a síkok illuzionisztikus együttjátszásában kibomló kompozícióit. Szárnyalnak és lehullanak, felemelkednek és lebegőn elúsznak a változékonyságok és illanékonyságok ismétlődéseiben megjelenített, hol puha festőiségekből, hol keményebb, határozottabb kontúrokkal interpretált, leginkább íves, meghajló, néha egyenes határoló-vonalakkal jellemzett egyszer organikus, máskor geometrikus jellegű alakzatok, amelyeket a festői munkásságot immár emblematikusan jelölő, jellegzetes kolorit hordoz: a főként vörösök és barnák, az égetett szienák és a kadmiumok mély árnyalatai, amelyek borongásait csak az újabb képsorozatokon felvillanó, vagy teret nyerő világosabb színek, a tompa okkerek oldják. A vöröses-barnás komolyság, az elsötétülésekbe forduló, a sötétségekből kibomló komor festőiség ezeken az újabb, világosabb árnyalatokra hangolt munkákon mintha keményebbé, szálkásabbá válna, s ezt az e kompozíciókon rögzülő vonalasabb képépítés is hangsúlyozza - de a lappangó terek, és a lappangó terekben keletkező-körvonalazódó formák és alakzatok dinamikája, intenzitása nem csillapodik. A higgadt rend- és rendszerteremtés szándéka csap össze újra meg újra az érzelmek fellobbanásával, az érzelemhullámok vad csapongásával - e művek atmoszferikus sugárzásában a festői belső én bensőséges és szenvedélyes, titkokkal terhes lélek-kivetítésének lehetünk tanúi. Az addig kizárólag grafikusként, illusztrátorként ismert és elismert Rákossy Anikót az 1991-es, a szentendrei Művésztelepi Galériában rendezett tárlata kapcsán avathattuk festővé. A letűnt évezred utolsó, és az új évezred első évtizedében, a két-három évente bemutatott önálló kollekciók révén egy festői eszközeiben szűkszavú, visszafogott, de tág dimenziókat, szédítő mélységeket bejáró és feltáró életmű következetes felépülésének, felépítésének lehettünk tanúi és ebbéli meggyőződésünket erősíthetik meg a szentendrei Skanzen Galériában 2008 tavaszán közönség elé tárt új művek is. Wehner Tibor 3