Meg is mosakodjál! (Higiénia a 20. századi falun) (Kiállítási katalógusok – Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

ARCHAIKUS PARASZTI TISZTÁLKODÁS Az archaikus paraszti tisztálkodási szokások egyik legfontosabb ismérve a természetközeliség, amely többek között a természetes vízforrások kiaknázásában, a takarékos vízfelhasználásban és a „környezetbarát" tisztálkodási módokban nyilvánult meg. A legrégiesebb, szinte nomád életmódú „rideg pásztorok" nem mosakodtak, hanem faggyúval kenték be a hajukat, a testükön juhtejjel-fahamuval impregnált „tölgyfagatyát" viseltek. Mai szemmel a falvakban élők tisztasági követelményei is minimálisak voltak: élősködőktől (tetű, rüh) való mentesség, a látható testrészeken ne legyen feltűnő szennyeződés. A szagnak nem tulajdonítottak különleges jelentőséget, az istállószagot, izzadságszagot, és bármiféle testszagot az élet természetes velejárójának tekintették. A lakáskörülmények, az archaikus vászonviselet illetve annak tisztítási nehézségei nem tették lehetővé - és szükségessé sem - a sűrűbb és alaposabb tisztálkodást, amelynek módja, gyakorisága nagymértékben függött az évszakok váltakozásától is. A téli időszakot a füstös, levegőtlen lakóházakban összezsúfolódva töltő emberek szinte egyáltalán nem tisztálkodtak. A tavasz beköszöntével az első melegebb napon aztán a közeli folyóban mosták le a hónapok alatt testükön összegyűlt koszt. A mosakodásra szolgáló edényfélék többnyire fából, ritkábban cserépből készültek. A cserép mosdótálak formája a későbbi lavóréra emlékeztet. A faedények egyik típusa az egy darabból vájt cigánymelencc. Ezt több méretben is használták, a kis melencétől a teknőig. A másik típusba a dongás, abroncsos kör alaprajzú faedények tartoznak, illetve a deszkákból álló téglalap alaprajzú fateknő. A mosakodáshoz háziszappant, az évi néhány hajmosáshoz gyakran hamulúgot használtak. A közös törölközőt az ajtó mögötti szegre akasztották. Fogukat nem mosták, de egyes helyeken gyantarágással, faszenes bedörzsöléssel tisztították, illetve - különösen a férfiak reggelente pálinkával öblögették a szájukat. A körmöt bicskával, esetleg ollóval vagdosták le, ha magától nem tört volna le. A férfiak hetente egyszer - szombaton - borotválkoztak, bajuszukat is ekkor tették rendbe. Arc- és testápolószereket nem használtak. A kicserepesedett bőrt sótalan disznózsírral, az arcbőrt esetleg tejjel, vajjal kenték. A csecsemőápoláshoz hintőpor gyanánt falról kapart meszet, sárgaföldet, lisztet, sótalan disznózsírt használtak. A hagyományos paraszti kultúrában a tisztálkodás fizikai és rituális-mágikus funkciója szorosan és sok szálon kapcsolódott össze. A reggeli, étkezés előtti mosakodást például ima kísérhette. Az otthoni fürdőkészítés, vagy a gyógyforrásokban, búcsújáróhelyeken történő rituális mosakodás többnyire gyógyító céllal történt. A betegséget, vagy rendellenes viselkedést gyakran rontásnak tulajdonították, amely ellen sok helyen szenesvízkészítéssel és egyéb rontáselhárító módszerekkel védekeztek. Az életfordulók és a kalendáris ünnepek szokásaiban szintén megtaláljuk a rituális mosdás-mosdatás mozzanatait. Az itt felsorolt rituális-mágikus tisztálkodási szokások mind a víz reális tulajdonságain és az ezeken alapuló mítoszokon, hiedelmeken alapulnak. Ahogy a víz a fizikai szennyeződést lemossa, szimbolikus értelemben úgy tisztít meg a bűntől, a betegségtől, rontástól, a szexualitás, a halál tisztátalanságától. Borotválkozás a pásztorszálláson. Hajdúböszörmény. Fotó: Hofer Tamás 1955. (Néprajzi Múzeum Fotótára F200530.) Shaving among shepherds. Hajdúböszörmény. Photo: Tamás Hofer 1955. (The Photo Archives of the Ethnographical Museum F200530.) 4